|
|
|
|
|
|
|
|
Képviselő visszahívás (SZER, Magyar Híradó)
Ebben az
országban mindent el lehet sumákolni - mondta néhány héttel ezelőtt
Wachsler Tamás, azoknak a fideszeseknek egyike, akik Vida Miklós
képviselő visszahívását kezdeményezték. Arra a kérdésre válaszolt,
hogy véleménye szerint kiírják-e a szavazást, miután
összegyűjtötték az ehhez szükséges aláírásokat. Akkor úgy gondoltam
túloz, ma félek, hogy igaza van.
Lassan egy hónapja annak, hogy a Fidesz december 21-én átadta a
VIII. kerületi Népfront munkatársának a listákat. Azóta még mindig
csak ott tartanak, hogy ellenőrzik a listákat és találgatják, mit
kellene csinálni?
|
|
|
|
|
|
|
Bush - érkezés
|
1989. július 11., kedd - George Bush, az Egyesült Államok elnöke és népes kísérete kedden, röviddel este 7 óra előtt Budapestre érkezett. Az elnököt, akinek személyében első ízben lépett magyar földre amerikai államfő, Straub F. Brunó, az Elnöki Tanács elnöke fogadta.
A lengyelországi látogatásról ideérkező vendégek gépeinek leszállását a magyar főváros felett kedden este átvonult, szokatlanul erős trópusi felhőszakadás sem zavarta meg, bár meglehetősen nagy aggodalmat keltett az eseményről tudósító több mint ezer újságíróban, hiszen még a pesti vigadóbeli sajtóközpont berendezései is némileg megsínylették a hirtelen lezúduló víztömeget. De végül fellélegezhettek: a kisebb-nagyobb beázások ellenére megbízhatóan működtek a telefon-, a telexvonalak. A viharos - persze nem politikai értelemben viharos - előzményekről bizonyára mit sem tudva, derűs, bár kissé fáradt mosollyal lépett ki a Ferihegyi repülőtéren a gépből George Bush és felesége, Barbara. Barátságosan integetett a reá váró magyar vezetőknek, a sajtótudósítóknak, s az Air Force One-hoz, az elnöki különgéphez símuló lépcsőn végighaladva, elsőként Strab F. Brunó és felesége üdvözlését fogadta. A két politikus szívélyes kézszorítását követően még a repülőtéren köszöntötte az elnököt és feleségét dr. Házi Vencel, Magyarország washingtoni nagykövete és felesége, illetve Mark Palmer, az Egyesült Államok budapesti nagykövete és felesége. Ugyancsak köszöntötték kíséretének magas rangú tagjait, közöttük James Baker külügyminisztert, John Sununut, a Fehér Ház politikai apparátusának főnökét és Brent Scowcroft nemzetbiztonsági tanácsadót. Az emelvényen dolgozó tv-operatőrök és fotósok árgus kameráitól kísérve szállt be a magas rangú vendég és az Elnöki Tanács elnöke George Bush különgépkocsijába, amelyet még a látogatás előtt szállítottak Budapestre. A hosszú kocsisor díszmotorosok kíséretében indult az ünnepélyes fogadtatás színhelyére, a Kossuth térre. (MTI)
1989. július 11., kedd 19:31
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
(FÉRFIHANG) Jóestét kívánok. Nagyon szépen megkérem önöket, hogy ha egy mód van rá, levélben legyenek olyan kedvesek megküldeni Király Zoltán képviselő elvtárs, illetve bocsánat, ur, cimét, telefonszámát, vagy egyiket vagy a másikat. Szabó Pál vagyok, Budapest, 1119 Hadak útja 4.6. emelet, 57. 82 3644-es telefonszám. Nagyon szépen kérem Király Zoltán urnák a cimét, esetlegesen telefonszámát. Nagyon szépen köszönöm, viszonthallásra.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|