|
|
|
|
|
|
|
|
Képviselő visszahívás (SZER, Magyar Híradó)
Ebben az
országban mindent el lehet sumákolni - mondta néhány héttel ezelőtt
Wachsler Tamás, azoknak a fideszeseknek egyike, akik Vida Miklós
képviselő visszahívását kezdeményezték. Arra a kérdésre válaszolt,
hogy véleménye szerint kiírják-e a szavazást, miután
összegyűjtötték az ehhez szükséges aláírásokat. Akkor úgy gondoltam
túloz, ma félek, hogy igaza van.
Lassan egy hónapja annak, hogy a Fidesz december 21-én átadta a
VIII. kerületi Népfront munkatársának a listákat. Azóta még mindig
csak ott tartanak, hogy ellenőrzik a listákat és találgatják, mit
kellene csinálni?
|
|
|
|
|
|
|
Unikumgyártó kft alakult
|
1989. július 10., hétfő - Zwack-Unicum Budapest néven korlátolt felelősségű társaság alapító okiratát írták alá hétfőn a Fórum Hotelben. A magyar-amerikai vegyesvállalatot 60 millió forintos alaptőkével, 50 százalékos részarányban a Peter Zwack Consorten Ag, 46 százalékos részvétellel a Budapesti Likőripari Vállalat, 2-2 százalékban pedig a Magyar Hitel Bank Rt és a Monimpex külkereskedelmi vállalat alapította.
A társaság unikumgyártó üzemét a likőripari vállalat budapesti, Soroksári úti gyárának egy részlegében rendezik be, és itt az eredeti receptúra szerint, évente több mint kétmillió liter Zwack-Unikumot állítanak elő. Az üzem árbevétele jövőre várhatóan meghaladja a 300 millió forintot. A Zwack-Unicum kft termékének nagy részét külföldön értékesíti. x x x A vegyesvállalatot alapító Zwack cég 1840-ben jött létre Budapesten és fénykorában több mint 220 féle likőrt és konyakot gyártott. Ezek között a leghíresebb az Unikum, amely úgyszólván nemzeti itallá vált. Az államosítás után azonos receptura alapján kétféle unikum készült: az egyiket csak hazánkban és a szocialista országokban, a másikat a tőkés piacon árusították. A másik jelentősebb alapító a Budapesti Likőripari Vállalat, a magyar italgyártás egyik legnagyobb cége, jelenleg is több mint 80 féle terméket állít elő. Unikumból az 1960-as években 12-15 ezer litert készített évente, tavaly már 3 millió litert hozott forgalomba. A vegyesvállalat alapító okiratának aláírásánál jelen volt Mark Palmer, az Amerikai Egyesült Államok rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. Megjelent az aláírásnál Beck Tamás kereskedelmi miniszter is. (MTI)
1989. július 10., hétfő 16:21
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
(FÉRFIHANG) Jóestét kívánok. Nagyon szépen megkérem önöket, hogy ha egy mód van rá, levélben legyenek olyan kedvesek megküldeni Király Zoltán képviselő elvtárs, illetve bocsánat, ur, cimét, telefonszámát, vagy egyiket vagy a másikat. Szabó Pál vagyok, Budapest, 1119 Hadak útja 4.6. emelet, 57. 82 3644-es telefonszám. Nagyon szépen kérem Király Zoltán urnák a cimét, esetlegesen telefonszámát. Nagyon szépen köszönöm, viszonthallásra.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|