|
|
|
|
|
|
|
|
Képviselő visszahívás (SZER, Magyar Híradó)
Ebben az
országban mindent el lehet sumákolni - mondta néhány héttel ezelőtt
Wachsler Tamás, azoknak a fideszeseknek egyike, akik Vida Miklós
képviselő visszahívását kezdeményezték. Arra a kérdésre válaszolt,
hogy véleménye szerint kiírják-e a szavazást, miután
összegyűjtötték az ehhez szükséges aláírásokat. Akkor úgy gondoltam
túloz, ma félek, hogy igaza van.
Lassan egy hónapja annak, hogy a Fidesz december 21-én átadta a
VIII. kerületi Népfront munkatársának a listákat. Azóta még mindig
csak ott tartanak, hogy ellenőrzik a listákat és találgatják, mit
kellene csinálni?
|
|
|
|
|
|
|
Szakértői bizottság - pilisborosjenő-ürömi távvezeték (1. rész)
|
1989. június 22., csütörtök - Független szakértői bizottság alakult csütörtökön Ürömön, a Pilisborosjenő és Üröm közé tervezett 400 kilovoltos távvezeték és M0-ás autópálya telepítésének felülvizsgálatára. A testület létrehozását a két község társadalmi bizottsága és a helybeli Duna Kör levélben kérte Derzsi András közlekedési, hírközlési és építésügyi minisztertől, majd erre választ nem kapván, Horváth Ferenc ipari minisztertől. A két település lakói ugyanis elfogadhatatlannak tartják mindazokat a döntéseket, amelyeket az elmúlt másfél év alatt a hivatalos szervek hoztak, és amelyek következtében a távvezetéket a hosszú viták után is azon a nyomvonalon építik, aminek kijelölése ellen tiltakoztak.
A Pomázi Művelődési Házban megtartott alakuló ülésen Horváth Ferenc ipari miniszter elmondotta, hogy a levél kézhezvétele után azonnal leállíttatta a távvezeték építését. A független szakértői bizottság tagjaira Fodor Lajostól, a Budapesti Műszaki Egyetem rektorától kért javaslatot. Így a bizottság négy alapító-szakértő tagja: Detrekői Ákos, az egyetem építőmérnöki karának dékánja, Bán Gábor professzor és Varjú György, a Villamos Művek tanszék képviselői, valamint Meggyesy Tamás, a városépítési tanszék professzora. Ürömöt Balogh Miklós jogász, Bitera Béla villamosmérnök, Pilisborosjenőt pedig Kovács Ádám feltaláló és Léderer Tamás szobrász képviseli. A távvezeték lehetséges nyomvonalában érintett fővárosi terület országgyűlési képviselőjének javaslatára a bizottságba kooptálták még Pécsi István óbudai tanácstagot. Az ipari miniszter elmondotta azt is, hogy a közlekedési tárca is független szakértői bizottságra kért javaslatot az Urbanisztikai Társaságtól, hogy megvizsgálják, ebben a térségben szükség van-e arra az autóútra, amely az M0-ás autópálya része lenne. Tompai Géza az érintett minisztérium képviselője szerint napokon múlt, hogy a két tárca nem közösen hozott létre független szakértői bizottságot, viszont a két külön bizottság a munkát összehangolja. Az Ürömön megalakult bizottság szakértő tagjairól Horváth Ferenc elmondotta, hogy közülük korábban senki sem vett részt sem a távvezeték tervezésében, sem előkészítésében, tehát garantáltan pártatlan szakértőkről van szó. Első lépésben a kilenc tagú bizottságnak arról kell meggyőződnie, hogy a 400 kilovoltos távvezeték létesítésére valóban szükség van-e. (folyt.köv.)
1989. június 22., csütörtök 14:28
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
(FÉRFIHANG) Jóestét kívánok. Nagyon szépen megkérem önöket, hogy ha egy mód van rá, levélben legyenek olyan kedvesek megküldeni Király Zoltán képviselő elvtárs, illetve bocsánat, ur, cimét, telefonszámát, vagy egyiket vagy a másikat. Szabó Pál vagyok, Budapest, 1119 Hadak útja 4.6. emelet, 57. 82 3644-es telefonszám. Nagyon szépen kérem Király Zoltán urnák a cimét, esetlegesen telefonszámát. Nagyon szépen köszönöm, viszonthallásra.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|