|
|
|
|
|
|
|
|
Képviselő visszahívás (SZER, Magyar Híradó)
Ebben az
országban mindent el lehet sumákolni - mondta néhány héttel ezelőtt
Wachsler Tamás, azoknak a fideszeseknek egyike, akik Vida Miklós
képviselő visszahívását kezdeményezték. Arra a kérdésre válaszolt,
hogy véleménye szerint kiírják-e a szavazást, miután
összegyűjtötték az ehhez szükséges aláírásokat. Akkor úgy gondoltam
túloz, ma félek, hogy igaza van.
Lassan egy hónapja annak, hogy a Fidesz december 21-én átadta a
VIII. kerületi Népfront munkatársának a listákat. Azóta még mindig
csak ott tartanak, hogy ellenőrzik a listákat és találgatják, mit
kellene csinálni?
|
|
|
|
|
|
|
Egységes diákszervezet a Pécsi Tudományegyetemen
|
1989. március 14., kedd - Egységes képviseleti-érdekvédelmi szervezet létrehozását kezdeményezték a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem közgazdász hallgatói. A közgazdaságtudományi kar diákjai a keddi gyűlésükön elhatározták, hogy független egyesületet alapítanak, s ennek előkészítésére bizottságot választottak. Az összejövetelen bejelentették, hogy a kari KISZ-bizottság és a kari csoportvezetői tanács feloszlatta önmagát, funkcióit átadta a leendő egyesületnek.
A diákság úgy foglalt állást, hogy bármelyik hallgató tagja lehet az egyesületnek, függetlenül attól, hogy tagja-e a KISZ-nek vagy a FIDESZ-nek, illetve politikai pártnak, közösségnek. Azt akarják viszont, hogy a politikai mozgalmak ne osszák meg a hallgatóságot. Az egyetem az oktatás-tanulás, s ne a politizálás helye legyen, ezért a külső szervezetekkel való kapcsolatokban a választott vezetőség képviseli majd a diákságot. Az egyesület alapvető közösségi jogokat kap, így megszűnik a funkcióból eredő képviselet az egyetemi, a kari és a dékáni tanácsban, s a jövőben az egyesület választja és delegálja képviselőit a különböző testületekbe. Az ifjusági pénzalapok, illetve azok felhasználásának döntési joga a dékán kezéből átkerül a szervezetnek, amely évente mintegy kétmillió forinttal gazdálkodhat teljesen önállóan. Az új hallgatói közösség a diákságot érintő minden kérdésben állást kíván foglalni, továbbá részt vesz az oktatók véleményezésében és a vizsgarend kialakításában is. Az egyesület, amely szabályszerűen bejegyezteti magát, egyelőre csak a JPTE közgazdász hallgatóit tömöríti. Az alapítók azonban szorgalmazzák, hogy hozzanak létre hasonló szervezetet az egyetem más karain, a város más egyetemein és főiskoláin, az ország más felsőoktatási intézményeiben is. Kívánatosnak tartják, hogy az egész országot átfogó egyesületi hálózat, szövetség jöjjön létre az egyetemi és főiskolai hallgatók képviseleti-érdekvédelmi szervezeteként. (MTI)
1989. március 14., kedd 16:35
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
(FÉRFIHANG) Jóestét kívánok. Nagyon szépen megkérem önöket, hogy ha egy mód van rá, levélben legyenek olyan kedvesek megküldeni Király Zoltán képviselő elvtárs, illetve bocsánat, ur, cimét, telefonszámát, vagy egyiket vagy a másikat. Szabó Pál vagyok, Budapest, 1119 Hadak útja 4.6. emelet, 57. 82 3644-es telefonszám. Nagyon szépen kérem Király Zoltán urnák a cimét, esetlegesen telefonszámát. Nagyon szépen köszönöm, viszonthallásra.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|