|
|
|
|
|
|
|
|
Képviselő visszahívás (SZER, Magyar Híradó)
Ebben az
országban mindent el lehet sumákolni - mondta néhány héttel ezelőtt
Wachsler Tamás, azoknak a fideszeseknek egyike, akik Vida Miklós
képviselő visszahívását kezdeményezték. Arra a kérdésre válaszolt,
hogy véleménye szerint kiírják-e a szavazást, miután
összegyűjtötték az ehhez szükséges aláírásokat. Akkor úgy gondoltam
túloz, ma félek, hogy igaza van.
Lassan egy hónapja annak, hogy a Fidesz december 21-én átadta a
VIII. kerületi Népfront munkatársának a listákat. Azóta még mindig
csak ott tartanak, hogy ellenőrzik a listákat és találgatják, mit
kellene csinálni?
|
|
|
|
|
|
|
Zárszámadás a dunavarsányi Petőfi Tsz-ben (Pozsgay Imre)
|
1989. február 17., péntek - Zárszámadó közgyűlést tartott pénteken a dunavarsányi Petőfi Tsz. Jelen volt és felszólalt Pozsgay Imre, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, államminiszter.
Tisza András, a 6300 hektáron gazdálkodó kollektíva elnöke beszámolójában elmondta, számukra 1988 is sikeres év volt: túlteljesítették a tervüket, termelésük, nyereségük meghaladta az előző évit. 1988-ban összes bevételük meghaladta az 1,5 milliárd forintot, a bruttó nyereségük pedig csaknem elérte a 80 milliót, bár közben létszámuk 225-el csökkent. Különösen eredményes volt a szarvasmarha-ágazat, amely 35 százalékkal teljesítette túl árbevételi tervét. Hatmillió literes tejtermelésükkel hozzájárultak nemcsak a környék, hanem a főváros ellátáshoz is. Az idén főként a tej- és a hústermelés gazdaságosságának növelésére, továbbá élelmiszerfeldolgozó üzemük fejlesztésére törekszenek. Pozsgay Imre felszólalásában többek között hangsúlyozta: az agrárpolitika dolga, legfőbb feladata, hogy hagyja boldogulni az ágazatban dolgozókat. Ez egyúttal az egész ország javára is válik. Az egész népgazdaságnak érdeke, hogy a termelés ne inogjon meg, továbbra is legyen kedvük, erejük az embereknek áldozatot hozni a jövőért. A politikai életben, mondotta Pozsgay Imre, a következő időszakban tisztázó eszmecserékre, vitákra és feszültségekkel teli időszakokra kell számítani, de remélhető, hogy a tisztázás biztonságot hoz a mezőgazdaságnak és a hozzá kapcsolódó más ágazatoknak és biztonságérzettel fogja eltölteni az ország lakosságát is. A közjó érdekében ideje szakítani a felsőbbséges, gyámkodó stílussal, ideje visszafordulni a megbízóhoz, a néphez, s tisztelettel, alázattal, az állampolgár iránti megbecsüléssel végeznünk napi feladatainkat. Csak az ilyen szellemben működő állam lehet hatékony, mert tetteit azok hagyják jóvá, akiknek jóvoltából létezik - fejezte be Pozsgay Imre. (MTI)
1989. február 17., péntek 18:01
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
(FÉRFIHANG) Jóestét kívánok. Nagyon szépen megkérem önöket, hogy ha egy mód van rá, levélben legyenek olyan kedvesek megküldeni Király Zoltán képviselő elvtárs, illetve bocsánat, ur, cimét, telefonszámát, vagy egyiket vagy a másikat. Szabó Pál vagyok, Budapest, 1119 Hadak útja 4.6. emelet, 57. 82 3644-es telefonszám. Nagyon szépen kérem Király Zoltán urnák a cimét, esetlegesen telefonszámát. Nagyon szépen köszönöm, viszonthallásra.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|