|
|
|
|
|
|
|
|
Képviselő visszahívás (SZER, Magyar Híradó)
Ebben az
országban mindent el lehet sumákolni - mondta néhány héttel ezelőtt
Wachsler Tamás, azoknak a fideszeseknek egyike, akik Vida Miklós
képviselő visszahívását kezdeményezték. Arra a kérdésre válaszolt,
hogy véleménye szerint kiírják-e a szavazást, miután
összegyűjtötték az ehhez szükséges aláírásokat. Akkor úgy gondoltam
túloz, ma félek, hogy igaza van.
Lassan egy hónapja annak, hogy a Fidesz december 21-én átadta a
VIII. kerületi Népfront munkatársának a listákat. Azóta még mindig
csak ott tartanak, hogy ellenőrzik a listákat és találgatják, mit
kellene csinálni?
|
|
|
|
|
|
|
Pozsgay - The Independent (1.rész)
|
London, 1989. február 16. csütörtök (mti-tud) - Pozsgay Imre államminiszterrel, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjával folytatott beszélgetését ,,A sztálinista modell lebontása,, címmel a csütörtöki lapszámban ismertette Peter Jenkins, a The Independent Budapesten járt politikai főmunkatársa. Jenkins Pozsgay Imrét idézve így összegezi a magyar politikus mondanivalójának lényegét:
,,Nem láthatok bele minden pártvezető fejébe, s így csak a magam nevében beszélhetek. Nézetem szerint elkerülhetetlen stratégiai szükségszerűség a sztálinista modelltől való megszabadulás, nemcsak nálunk, hanem mindenütt. A szátalinizmustól nem lehet megszabadulni sztálinista eszközökkel. Ez azt jelenti, hogy parlamentáris jogállamra van szükségünk - alkotmánnyal, a termelők szuverenitásával a gazdaság szférájában és az állampolgárok autonómiájával a társadalomban. Ezek a jogállam alkotóelemei, amelyek révén meg lehet szabadulni a sztálinizmustól.,, Jenkins a továbbiakban kiemeli Pozsgay Imrének azt a megállapítását, hogy a parlamenti demokrácia nem valamely meghatározott társadalmi rend sajátja, a demokrácia és a politikai tolerancia az európai örökség része. A szocializmus pedig - hangsúlyozta - nem elvont cél, hanem a jobb emberi kapcsolatok kialakulásohoz vezető mozgalom. ,,Pozsgay Imre nagyon világossá tette - fűzi hozzá Jenkins -, hogy a kommunista párt nem készül leköszönni, hanem új jogállásra törekszik a többpárti pluralizmus keretében,,.
1989. február 16., csütörtök 12:19
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
(FÉRFIHANG) Jóestét kívánok. Nagyon szépen megkérem önöket, hogy ha egy mód van rá, levélben legyenek olyan kedvesek megküldeni Király Zoltán képviselő elvtárs, illetve bocsánat, ur, cimét, telefonszámát, vagy egyiket vagy a másikat. Szabó Pál vagyok, Budapest, 1119 Hadak útja 4.6. emelet, 57. 82 3644-es telefonszám. Nagyon szépen kérem Király Zoltán urnák a cimét, esetlegesen telefonszámát. Nagyon szépen köszönöm, viszonthallásra.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|