|
|
|
|
|
|
|
|
Képviselő visszahívás (SZER, Magyar Híradó)
Ebben az
országban mindent el lehet sumákolni - mondta néhány héttel ezelőtt
Wachsler Tamás, azoknak a fideszeseknek egyike, akik Vida Miklós
képviselő visszahívását kezdeményezték. Arra a kérdésre válaszolt,
hogy véleménye szerint kiírják-e a szavazást, miután
összegyűjtötték az ehhez szükséges aláírásokat. Akkor úgy gondoltam
túloz, ma félek, hogy igaza van.
Lassan egy hónapja annak, hogy a Fidesz december 21-én átadta a
VIII. kerületi Népfront munkatársának a listákat. Azóta még mindig
csak ott tartanak, hogy ellenőrzik a listákat és találgatják, mit
kellene csinálni?
|
|
|
|
|
|
|
Pozsgay Imre látogatása Tolna megyében - második nap
|
1989. február 16., csütörtök - Pozsgay Imre, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, államminiszter csütörtökön, Tolna megyei látogatásának második napján a paksi atomerőművet kereste fel. Pónya József, a Paksi Atomerőmű Vállalat vezérigazgatója arról tájékoztatta a vendéget, hogy az elmúlt évben már igen nagy szerep jutott az atomerőműnek az ország villamosenergia-ellátásában, hiszen mind a négy reaktorblokk elkészült és egész évben termelt. A Pakson 1988-ban előállított energia csaknem a fele, egészen pontosan 47,6 százaléka volt a hazai termelésnek. Hangsúlyozta a vezérigazgató: ehhez a jó teljesítményhez még az a kedvező körülmény is hozzátartozik, hogy a paksi atomerőműben 50 százalékkal kisebb az energiatermelés költsége, mint a szén-, vagy az olajfűtésű erőműveké. Így ez a korszerű energiabázis egymaga több mint 10 milliárd forint tiszta nyereséget jelentett az állami költségvetésben egy év alatt. Pozsgay Imre megtekintette a PAV oktatási központját, amelyhez már nemcsak korszerűen felszerelt tantermek tartoznak, hanem egy finn-magyar kooperációban készült szimulátor is. A nagy értékű berendezés pontos mása egy atomerőművi blokkvezénylőnek, kiválóan alkalmas arra, hogy az erőmű irányításában részt vevő szakemberek rendszeresen gyakorolják az esetlegesen bekövetkező üzemzavarok elhárításának módjait. A Politikai Bizottság tagja ezt követően kiadós és bensőséges eszmecserét folytatott a Paksi Atomerőmű Vállalat több mint harminc vezető munkatársával, az elmúlt évtizedek, illetve napjaink legfontosabb politikai kérdéseiről. Délután Szekszárdon a város értelmiségének képviselőivel találkozott Pozsgay Imre és válaszolt kérdéseikre. (MTI)
1989. február 16., csütörtök 15:44
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
(FÉRFIHANG) Jóestét kívánok. Nagyon szépen megkérem önöket, hogy ha egy mód van rá, levélben legyenek olyan kedvesek megküldeni Király Zoltán képviselő elvtárs, illetve bocsánat, ur, cimét, telefonszámát, vagy egyiket vagy a másikat. Szabó Pál vagyok, Budapest, 1119 Hadak útja 4.6. emelet, 57. 82 3644-es telefonszám. Nagyon szépen kérem Király Zoltán urnák a cimét, esetlegesen telefonszámát. Nagyon szépen köszönöm, viszonthallásra.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|