|
|
|
|
|
|
|
|
Képviselő visszahívás (SZER, Magyar Híradó)
Ebben az
országban mindent el lehet sumákolni - mondta néhány héttel ezelőtt
Wachsler Tamás, azoknak a fideszeseknek egyike, akik Vida Miklós
képviselő visszahívását kezdeményezték. Arra a kérdésre válaszolt,
hogy véleménye szerint kiírják-e a szavazást, miután
összegyűjtötték az ehhez szükséges aláírásokat. Akkor úgy gondoltam
túloz, ma félek, hogy igaza van.
Lassan egy hónapja annak, hogy a Fidesz december 21-én átadta a
VIII. kerületi Népfront munkatársának a listákat. Azóta még mindig
csak ott tartanak, hogy ellenőrzik a listákat és találgatják, mit
kellene csinálni?
|
|
|
|
|
|
|
A Zala megyei pártbizottság ülése
|
1989. január 27., péntek - Zalaegerszegen ülést tartott pénteken a Zala megyei pártbizottság. A tanácskozás központi témája a megyei pártbizottság és a végrehajtó bizottság, a fegyelmi bizottság munkarendje, munkamódszere, valamint a megyei pártbizottság apparátusának feladatköre, szervezeti felépítése volt. A testület egyhangúlag elfogadta az észrevételek és javaslatok jelentős részének felhasználásával módosított dokumentumot. Ennek értelmében az apparátus, amelynek létszáma nem változik, gyakorlatilag továbbra is osztályszervezetben tevékenykedik.
Szintén egyhangúlag fogadta el a testüleg a munkáját segítő szaktanácsadói, illetve társadalmi tanácsadói csoport tagjaira vonatkozó javaslatot, s ugyanakkor, saját kérésére, érdemei elismerése és jegyzőkönyvi rögzítése mellett hozzájárult Ujvári Sándor volt megyei tanácselnök vb- és pártbizottsági tagsága alóli felmentéséhez. Ujvári Sándor január 1-jétől a Külügyminisztérium állományába került. A megyei pártbizottság a vb kezdeményezésére és az ülés elején megválasztott három tagú bizottság javaslatára - három tartózkodással - dorgálás pártbüntetésben részesítette Gál Róbertet, a Nagykanizsai Városi Pártbizottság első titkárát, mert szerepe volt a helyi tanácselnök és a vezető ügyész közötti kölcsönös vádaskodás kivizsgálásának elhúzódásában, a szükséges döntések elmaradásában, ráadásul pedig garázsa bérleti díjának fizetésénél jogtalan előnyhöz jutott. A fegyelmi bizottság kezdeményezésére a ZTE bundabotránya is napirendre került. Ezzel kapcsolatban ugyancsak egyhangúlag fogadta el a testület azt az előterjesztést, amely a pártbizottság tagjainak és munkatársainak nevében elhatárolja magát a történtektől, s leszögezi: semmi köze nincs Sulyok László elnökké történt megválasztásához. Azt ugyanis a ZTE társadalmi vezetése indítványozta. Mivel a vesztegetési ügyben a megyei pártszervek hatáskörébe tartozó személyek jogi vagy erkölcsi felelősségére utaló adatok nincsenek, a megyei szintű pártfegyelmi vizsgálatot, felelősségrevonást semmi sem indokolja. Ugyanakkor - hangsúlyozza a dokumentum - elengedhetetlen a konkrét felelősség megállapítása, s ennek megfelelően a Zalaegerszegi Városi Pártbizottság már-már kezdeményezte is a pártfegyelmi eljárás lefolytatását. (MTI)
1989. január 27., péntek 18:27
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
(FÉRFIHANG) Jóestét kívánok. Nagyon szépen megkérem önöket, hogy ha egy mód van rá, levélben legyenek olyan kedvesek megküldeni Király Zoltán képviselő elvtárs, illetve bocsánat, ur, cimét, telefonszámát, vagy egyiket vagy a másikat. Szabó Pál vagyok, Budapest, 1119 Hadak útja 4.6. emelet, 57. 82 3644-es telefonszám. Nagyon szépen kérem Király Zoltán urnák a cimét, esetlegesen telefonszámát. Nagyon szépen köszönöm, viszonthallásra.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|