|
|
|
|
|
|
|
|
Képviselő visszahívás (SZER, Magyar Híradó)
Ebben az
országban mindent el lehet sumákolni - mondta néhány héttel ezelőtt
Wachsler Tamás, azoknak a fideszeseknek egyike, akik Vida Miklós
képviselő visszahívását kezdeményezték. Arra a kérdésre válaszolt,
hogy véleménye szerint kiírják-e a szavazást, miután
összegyűjtötték az ehhez szükséges aláírásokat. Akkor úgy gondoltam
túloz, ma félek, hogy igaza van.
Lassan egy hónapja annak, hogy a Fidesz december 21-én átadta a
VIII. kerületi Népfront munkatársának a listákat. Azóta még mindig
csak ott tartanak, hogy ellenőrzik a listákat és találgatják, mit
kellene csinálni?
|
|
|
|
|
|
|
Környezetvédelmi tervegyeztető Békéscsabán
|
1989. január 20., péntek - Pénteken Békéscsabán terv- és feladategyeztető tanácskozást tartottak a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium, illetve Békés megye vezetői. Az eszmecserén az ivóvíz minőségének javításától az élővilág és a táj védelméig terjedően sok fontos kérdésben egyeztették az elképzeléseket, ami nem volt könnyű, hiszen az anyagiak hiánya szűkíti a lehetőségeket. A békésiek például, a védett területek összevonásával, önálló nemzeti park lérehozására is javaslatot tettek. Bejelentették továbbá, hogy veszélye került a lakosság ivóvízellátásának javítását szolgáló program végrehajtása. Mint mondották, a megvalósításához szükséges összegből 850 millió forint hiányzik. Emiatt e program ügyét a megye az év első negyedében a kormány elé terjeszti.
A tárgyaláson szó volt még egyebek között az öntözési fejlesztésről, a békési ,,három várost,, /Békéscsabát, Békést, Gyulát/ szennyező Körös-csatorna megújításáról, a szennyvízelvezetés gondjairól /a szennyvizek ,,elszikkasztása,, a megye ivóvizkészletét veszélyezteti/, a levegő szennyezettségéről és a hulladékkal való gazdálkodásról is. A természetvédelemben Békés folytatni szeretné a védetté nyilvánitást, s a természetvédelmi területek önálló nemzeti parkká szervezését oly módon képzeli el, hogy az államigazgatási határok helyett a természetföldrajzi viszonyok alapján alakuljon ki az új nemzeti park. A sajátos magyar tájformát Békésben a szikes-erdős puszták, s a folyószabályozás után kialakult, az eredeti vizi világ nyomait is őrző árterek jelentik. (MTI)
1989. január 20., péntek 18:23
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
(FÉRFIHANG) Jóestét kívánok. Nagyon szépen megkérem önöket, hogy ha egy mód van rá, levélben legyenek olyan kedvesek megküldeni Király Zoltán képviselő elvtárs, illetve bocsánat, ur, cimét, telefonszámát, vagy egyiket vagy a másikat. Szabó Pál vagyok, Budapest, 1119 Hadak útja 4.6. emelet, 57. 82 3644-es telefonszám. Nagyon szépen kérem Király Zoltán urnák a cimét, esetlegesen telefonszámát. Nagyon szépen köszönöm, viszonthallásra.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|