|
|
|
|
|
|
|
|
Képviselő visszahívás (SZER, Magyar Híradó)
Ebben az
országban mindent el lehet sumákolni - mondta néhány héttel ezelőtt
Wachsler Tamás, azoknak a fideszeseknek egyike, akik Vida Miklós
képviselő visszahívását kezdeményezték. Arra a kérdésre válaszolt,
hogy véleménye szerint kiírják-e a szavazást, miután
összegyűjtötték az ehhez szükséges aláírásokat. Akkor úgy gondoltam
túloz, ma félek, hogy igaza van.
Lassan egy hónapja annak, hogy a Fidesz december 21-én átadta a
VIII. kerületi Népfront munkatársának a listákat. Azóta még mindig
csak ott tartanak, hogy ellenőrzik a listákat és találgatják, mit
kellene csinálni?
|
|
|
|
|
|
|
Utótalálkozó - csütörtök délelőtt - keret
|
sebestyén tibor, az mti tudósítója jelenti:
Bécs, 1989. január 19. csütörtök (MTI-tud) - A bécsi utótalálkozó külügyminiszteri záróértekezletének csütörtök délelőtti ülésén elhangzott Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter nagy érdeklődéssel várt beszéde. Előtte Olaszország, utána pedig Kanada, Finnország, Liechtenstein és Belgium képviselője szólalt fel.
A külügyminiszteri zárószakasz csütörtök délutáni ülésével, amelyen a hátralevő öt ország képviselői mondják el felszólalásukat, a 26 és fél hónapja folyó bécsi utótalálkozó befejezi munkáját. +++
1989. január 19., csütörtök 15:07
|
Vissza »
|
|
Utótalálkozó - zárószakasz - Sevardnadze - (1.rész)
|
Bécs, 1989. január 19. csütörtök (MTI-tud) - Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter fontos bejelentéseket tett az európai biztonság és leszerelés soronlévő lépéseiről a bécsi utótalálkozó utolsó napján, csütörtökön délelőtt elmondott beszédében.
A helsinki folyamat biztonsági vonatkozásairól szólva elmondta, hogy amikor az utótalálkozó döntése alapján Bécsben márciusban párhuzamosan tárgyalások kezdődnek az európai haderőcsökkentésről, illetve a bizalomerősítésről, ugyanebben az időszakban gyakorlati formát ölt a szovjet hadsereg létszámának és fegyverzetének Mihail Gorbacsov által nemrég bejelentett csökkentése. A külügyminiszter közölte: a Szovjetunió - azt a célt követve, hogy felszámoljanak minden külföldi katonai jelenlétet és támaszpontot más országok területén - Közép-Európából kivonja katonai egységeinek egy részét, továbbá ezek minden fegyverzetét, beleértve a taktikai nukleáris rendszereket is. Megerősítette, hogy a Szovjetunió nem kivánja korszerűsíteni harcászati nukleáris rakétáit, mert úgy véli, hogy biztonsági vonatkozásban a korszerűsítés nem előre-, hanem visszalépés lenne. Fenntartja nyugati partereinek a taktikai nukleáris fegyverekről való tárgyalásokra tett javaslatait, s hogy a korszerűsítéssel a továbbiakban mi történik, az ezektől a partnerektől függ. Sevardnadze hangoztatta: az egyoldalú intézkedések sokoldalú mérsékletet feltételeznek, s a Szovjetunió meggyőződése szerint ez lehetséges, hisz közös törekvés a fegyverzetek minden összetevőjükre kiterjedő alacsonyabb szintjének létrehozása. (folyt.)
1989. január 19., csütörtök 16:03
|
Vissza »
|
|
Utótalálkozó - zárószakasz - Sevardnadze - (2.rész)
|
A taktikai atomfegyvereknek a közép-európai szovjet haderőcsökkentésbe való bevonásán kívül a szovjet külügyminiszter beszéde egy további lényeges bejelentést is tartalmazott. Sevardnadze elmondta: január végén a Szovjetunió és szövetségesei közzéteszik saját számadataikat a Varsói Szerződés és a NATO európai csapatairól és fegyvereiről. Mint rámutatott, a két fél olyan tárgyalások elkezdésében állapodott meg, amelyek példátlanok a résztvevők köre, a tárgyalások átfogó jellege és kitűzött céljai tekintetében egyaránt. A Szovjetunió is e tárgyalások fontos elemének tartja az erőviszonyok - köztük az egyensúlyhiányok és aránytalanságok - pontos és objektív előzetes felmerését, de úgy véli, hogy a matematika nem akadályozhatja a politikát. A fegyverek fajtáiról és a csapatok számbavételi módjáról való hosszadalmas és terméketlen viták zátonyra futtathatják a tárgyalásokat. Márpedig ezek célja nem a kiinduló adatok tisztázása, hanem a fegyveres erők minél alacsonyabb felső szintjének meghatározása. A tárgyalásokon megállapodhatnak a csapatlétszám és a fegyverek mennyiségi ,,plafonjaiban,, és az ellenőrzés olyan módszereiben, amelyek szavatolják e megállapítandó felső határok tiszteletben tartását. Eduard Sevardnadze jónak minősítette az európai leszerelés jelenlegi kilátásait. Kifejtette, hogy a Helsinkiben tartandó legközelebbi utótalálkozóig befejeződik a közepes és kisebb hatótávolságú rakéták felszámolása, remélhetőleg megállapodás jön létre a hadászati atomfegyverzet ötvenszázalékos csökkentéséről és megkötik a vegyi fegyverek teljes betiltásáról szóló nemzetközi konvenciót is. Az európai leszereléssel összefüggő tárgyalások olyan méreteket érnek el, hogy egyre inkább szükségessé válik a Helsinki Záróokmány 35 állama vezetőinek csúcstalálkozója - mondotta a külügyminiszter. A beszédben e találkozó kívánatos időpontjáról és helyszínéről nem tett említést, de szerdán Mock osztrák külügyminiszterrel tartott eszmecseréje során úgy nyilatkozott: úgy véli, hogy ilyen csúcskonferenciát jövőre Bécsben lehetne megrendezni. +++
1989. január 19., csütörtök 16:06
|
Vissza »
|
|
utótalálkozó - zárószakasz - Sevardnadze - 3.
|
A Szovjetunió külügyminisztere felszólalásában méltatta a most végetérő utótalálkozó jelentőségét. Mint mondotta, a bécsi megegyezés új jelenség a helsinki folyamatban, mérföldkő a minőségileg más Európához vezető uton. A találkozó új normákat hozott létre az államközi érintkezéshez, teljes összhangban a helsinki záróokmánynak azokkal az elveivel, amelyek kimondják az államok nemzeti szuverenitását és jogát a független intézkedésekhez. A helsinki folyamat országai a bécsi tanácskozás idején minden eddiginél egységesebek voltak abban a törekvésükben, hogy túljussanak az ellenségességen, a bizalmatlanságon, a szembeálláson. Sevardnadze szólt arról, hogy az utótalálkozónak voltak nehéz, feszült és drámai szakaszai is, a megbeszélések mégis példátlanul célratörőek és demokratikus szelleműek voltak. Megjegyezte: a találkozó résztvevőinek tapasztalatai szerint az egymásnak szóló bírálatok előmozdíthatják a kölcsönösen elfogadható megoldások keresését. Remélhetőleg ezt a kedvező irányzatot nem ingatják meg azok a néhány állam ellen intézett egyéni támadások, amelyek ezekben a napokban hangzanak el, s amelyek szerencsére kivételeknek számítanak - mondta. A külügyminiszter hangoztatta, hogy az európai biztonságnak a népek és az emberek számára a katonain kívül politikai, jogi, állampolgári, szociális és kulturális vonatkozásai is vannak, s ezek a szovjet peresztrojka folyamatában szintén középponti helyet foglalnak el. Ezért a Szovjetunió igen fontosnak tartja a következő években az emberi jogokról rendezendő három nemzetközi konferenciát - amelyek közül a harmadikat Moszkvában tartják majd - , s mindent meg fog tenni sikerükért. A szónok az európai gazdasági együttműködés jelentőségét méltatva hangoztatta, hogy a Szovjetunióban megvalósuló radikális gazdasági reformok elő fogják mozdítani a más országokhoz füződő gazdasági kapcsolatok szorosabbá válását. (folyt.)
1989. január 19., csütörtök 17:49
|
Vissza »
|
|
Utótalálkozó - zárószakasz - Sevardnadze - 4.
|
Eduard Sevardnadze rámutatott: a népek joga saját kultúrájukhoz ugyanolyan alapvető tényező, mint az élethez és a szabadsághoz való jog. Európában nem kevés a több nemzetiségű ország, s elengedhetetlen, hogy ezekben minden nemzetiség törvényes és szavatolt védelmet kapjon kulturális értékeinek védelmére. Beszédének befejező részében a fejlődő európai együttműködés világméretű hatásairól szólt. Megállapította, hogy a helsinki folyamat Európát a kelet-nyugati viszony központi elemévé tette. Hatásai az Egyesült Államok és Kanada révén az amerikai földrészre, a Szovjetunió révén pedig Ázsiára is kiterjednek. A Szovjetunió számára Európa nem ér véget az Uralnál, az ország ezen túl eső részeiben is érvényesek a biztonság, humanitás és együttműködés európai eszméi. Az Uralon túli szovjet területről sem fenyegeti katonai veszély Európát éppúgy, mint Ázsiát - szögezte le Sevardnadze külügyminiszter. Végül kifejezte megyőződését: Európa minden nehézség ellenére is alkalmas a közös Európai Ház nagy tervének megvalósítására, arra, hogy a bizalom, a jog és a nyitottság földrésze legyen. +++
1989. január 19., csütörtök 17:53
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
(FÉRFIHANG) Jóestét kívánok. Nagyon szépen megkérem önöket, hogy ha egy mód van rá, levélben legyenek olyan kedvesek megküldeni Király Zoltán képviselő elvtárs, illetve bocsánat, ur, cimét, telefonszámát, vagy egyiket vagy a másikat. Szabó Pál vagyok, Budapest, 1119 Hadak útja 4.6. emelet, 57. 82 3644-es telefonszám. Nagyon szépen kérem Király Zoltán urnák a cimét, esetlegesen telefonszámát. Nagyon szépen köszönöm, viszonthallásra.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|