|
|
|
|
|
|
|
|
Képviselő visszahívás (SZER, Magyar Híradó)
Ebben az
országban mindent el lehet sumákolni - mondta néhány héttel ezelőtt
Wachsler Tamás, azoknak a fideszeseknek egyike, akik Vida Miklós
képviselő visszahívását kezdeményezték. Arra a kérdésre válaszolt,
hogy véleménye szerint kiírják-e a szavazást, miután
összegyűjtötték az ehhez szükséges aláírásokat. Akkor úgy gondoltam
túloz, ma félek, hogy igaza van.
Lassan egy hónapja annak, hogy a Fidesz december 21-én átadta a
VIII. kerületi Népfront munkatársának a listákat. Azóta még mindig
csak ott tartanak, hogy ellenőrzik a listákat és találgatják, mit
kellene csinálni?
|
|
|
|
|
|
|
Hat héttel a rajt előtt - A fedettpályás atlétikai vb hirei (1. rész)
|
1989. január 19. csütörtök - Az amerikai olimpiai bajnok, világcsucstartó Jackie Joyner-Kersee, a marokkói csodafutó, Said Aouita és a brazil olimpiai bajnok középtávfutó Joaquim Cruz után ujabb ,,nagymenők,, jelezték részvételüket a március 3.és 5. közötti budapesti II. fedettpályás atlétikai világbajnokságon, - tizennégy tagu kubai csapat érkezése is várható. Budapest vendége lesz a magasugrás világcsucstartója (2.43 m), Javier Sotomayor, aki már alig várja, hogy bizonyithasson a világ előtt, hiszen az olimpián a kubaiak távolmaradása miatt nem indult. A csapat tagja még a vb 6. helyezett távolugró, Jaime Jefferson, a 100 m-en 10.06 mp-es eredménnyel rendelkező vágtázó, Andres Simon, valamint két 17.20 m fölött tudó hármasugró, Juan Lopez és Jorge Reyna. A többiek is döntős helyezésre pályázhatnak. A kubai együttes a vb előtt több európai fedettpályás találkozón is részt vesz. (AFP) x x x Az ADN hirügynökség külön tudósitásban számol be a vb előkészületeiről. Jelentésében kiemeli, hogy a március 3-án délelőtt 10 órakor a férfi 60 m gát előfutamaival és a rudugrás selejtezőjével kezdődő eseményt hirdető első plakátok már megjelentek Budapest utcáin. Az ADN - Spiegl Józsefre, a szervezőbizottság elnökére hivatkozva - megemliti, hogy a világeseményre mintegy 90 ország 700-750 sportolóját várják. (ADN) x x x Nagyszerü formában van Szalma László, az utóbbi évtized legjobb magyar atlétája. Szalma a moszkvai olimpián negyedik, Szöulban hatodik volt, emellett a római vb-én legjobb európaiként a negyedik helyet szerezte meg, fedettpályán pedig egészen imponáló éremgyüjteménnyel rendelkezik. Két arany mellé még három bronzot is begyüjtött és most ismét valami nagy tettre készül. Felmérési eredményei jobbak, mint valaha, igy igazán optimistán várja a világbajnokságot. x x x (folyt.köv.)
1989. január 19., csütörtök 14:45
|
Vissza »
|
|
Hat héttel a rajt előtt - A fedettpályás atlétikai vb hirei (2. rész)
|
A verseny szervezőbizottsága bejelentette, hogy megoldódott egy eddig nyitott kérdés. A kizárólagos reklámjogot birtokló ISL Marketing AG jelezte: most már biztos, hogy a teljes információs rendszer müködtetését a WIGE-DATA - UNISYS cég végzi. x x x Ujabb hazai támogatói vannak a világbajnokságnak. Az ugynevezett nemzeti szponzorkategóriába nyolcadikként kapcsolódott be a Kontrax Kisszövetkezet, amely pénzbeli hozzájárulás mellett egy telefax- és három textlight-gépet biztosit a szervezőbizottság munkájának segitésére. A szponzorok közélépett a Nyiregyházi Papirgyár is, amely mintegy 750 ezer iv A/4-es papirt bocsát rendelkezésre. x x x Már csak nagyon korlátozott számban vásárolhatók jegyek a vb-re. Szombat és vasárnap délutánra már nincsen, péntek délutánra 326 db, szombat délelőttre 320 db, mig vasárnap délelőttre 280 db jegy áll a közönség rendelkezésére. x x x A Palesztin Atlétikai Szövetség is képviselteti magát a fedettpályás világbajnokságon. Előzetes jelentkezésük alapján egy versenyzőt és egy vezetőt küldenek Budapestre. (MTI)+++
1989. január 19., csütörtök 14:53
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
(FÉRFIHANG) Jóestét kívánok. Nagyon szépen megkérem önöket, hogy ha egy mód van rá, levélben legyenek olyan kedvesek megküldeni Király Zoltán képviselő elvtárs, illetve bocsánat, ur, cimét, telefonszámát, vagy egyiket vagy a másikat. Szabó Pál vagyok, Budapest, 1119 Hadak útja 4.6. emelet, 57. 82 3644-es telefonszám. Nagyon szépen kérem Király Zoltán urnák a cimét, esetlegesen telefonszámát. Nagyon szépen köszönöm, viszonthallásra.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|