|
|
|
|
|
|
|
|
Képviselő visszahívás (SZER, Magyar Híradó)
Ebben az
országban mindent el lehet sumákolni - mondta néhány héttel ezelőtt
Wachsler Tamás, azoknak a fideszeseknek egyike, akik Vida Miklós
képviselő visszahívását kezdeményezték. Arra a kérdésre válaszolt,
hogy véleménye szerint kiírják-e a szavazást, miután
összegyűjtötték az ehhez szükséges aláírásokat. Akkor úgy gondoltam
túloz, ma félek, hogy igaza van.
Lassan egy hónapja annak, hogy a Fidesz december 21-én átadta a
VIII. kerületi Népfront munkatársának a listákat. Azóta még mindig
csak ott tartanak, hogy ellenőrzik a listákat és találgatják, mit
kellene csinálni?
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés - visszhangok
|
Budapest, 1989. március 8. szerda (Reuter/AFP/AP) - A magyar kormány engedett az alulról jövő nyomásnak, és jelezte, hogy kész fontolóra venni népszavazás kiírását a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer ügyében - állapította meg az Országgyűlés szerdán megnyílt ülésszakának első munkanapjáról közölt egyik jelentésében a Reuter.
A brit hírügynökség budapesti tudósítója beszámolójában emlékeztet arra, hogy a független környezetvédő szervezetek eddig több mint 130 ezer aláírást gyűjtöttek népszavazást követelő petíciójuk támogatására. Idézi Szekfű Andrást, a Duna Kör egyik szóvivőjét, aki szerint Németh Miklós miniszterelnök bejelentése ,,fél győzelem, az első lépés a probléma kompromisszumos rendezése felé,,. A teljes győzelem az lenne - fűzte hozzá Szekfű -, ha a parlament egyetértésre jutna a munkálatoknak a népszavazás megtartásáig történő felfüggesztéséről, ,,mert ha népszavazás lesz, azt természetesen megnyerjük,,. A Reuter önálló jelentést közölt Kulcsár Kálmán igazságügyi miniszternek az új alkotmány szabályozási koncepciójához fűzött megjegyezéseiről, amelyekből azt emelte ki, hogy az alaptörvénynek nem az ,,adományozó, gondviselő, paternalista államot,,, hanem az állampolgárt kell a középpontba állítania. Az AP amerikai hírügynökség azt tartotta figyelemre méltónak, hogy Kulcsár Kálmán - a hatalmi ágak szétválasztásának jelentőségét hangsúlyozva - többször is példaként hivatkozott az Egyesült Államok alkotmányára. +++
1989. március 8., szerda 20:31
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
(FÉRFIHANG) Jóestét kívánok. Nagyon szépen megkérem önöket, hogy ha egy mód van rá, levélben legyenek olyan kedvesek megküldeni Király Zoltán képviselő elvtárs, illetve bocsánat, ur, cimét, telefonszámát, vagy egyiket vagy a másikat. Szabó Pál vagyok, Budapest, 1119 Hadak útja 4.6. emelet, 57. 82 3644-es telefonszám. Nagyon szépen kérem Király Zoltán urnák a cimét, esetlegesen telefonszámát. Nagyon szépen köszönöm, viszonthallásra.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|