|
|
|
|
SZU-Kína
|
Moszkva, 1989. január 19. csütörtök (MTI-tud.) - Az idei év biztosan bekerül a szovjet-kínai kapcsolatok évkönyvébe. Sor kerül a két ország vezetőinek csúcstalálkozójára: Mihail Gorbacsov remélhetőleg 1989 első felében ellátogat a Kínai Népköztársaságba - jelentette ki Igor Rogacsov. A szovjet külügyminiszter-helyettes a Moszkovszkije Novosztyi című hetilap legújabb számában beszélt a szovjet-kínai viszonyról.
- A Szovjetunió számára meghatározó, hogy Kína szocialista ország, amellyel 7,5 ezer kilométeres közös szárazföldi határa van. Ennek nem elválasztania, hanem összekötnie kell a két szomszédos országot. - Rogacsov beszélt a határtárgyalások több mint két évtizedes történetéről, rámutatva, hogy a korábbi tárgyalásokhoz képest, mostanra megváltoztak a kétoldalú kapcsolatok. Ennek köszönhetően sikerült megállapodni egy állandóan működő munkamechanizmus létrehozásában. - Teng Hsziao-ping elvtárs tavaly decemberben egy beszédében kifejtette az új nemzetközi politikai rendre vonatkozó elképzeléseit - tért rá Rogacsov a két szocialista nagyhatalom külpolitikai szemléletmódjának témájára. - Ezt a koncepciót elemezve sok olyat láttunk benne, ami rokonvonásokat mutat a biztonságos és igazságos világ megteremtését célzó programunkkal. - Mindkét ország fellép a katonai tömbök léte ellen. Ázsiában és a Csendes-óceán térségében ilyen tömbök nem léteznek, s Kínának nem is szándéka ilyenek létrehozása. Ami a kétoldalú kapcsolatokat illeti, a kínai fél arról beszél, hogy nem lehet visszatérni sem az ötvenes, sem pedig a hatvanas-hetvenes évekhez. Ezt a véleményt a szovjetek osztják. - A kínai kollégákkal ki akarjuk dolgozni az új típusú kapcsolatok alapjait, amelyek a békés együttélés, a jószomszédság és a baráti együttműködés elveiből állnak össze - mondta Rogacsov, megerősítve, hogy februárban Pekingbe utazik Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter. Ezt követi majd Mihail Gorbacsov látogatása. A pekingi csúcstalálkozón várhatóan fontos megállapodásokra jutnak, amelyek meghatározzák a szovjet-kínai kapcsolatok jövőjét. - A kétoldalú kapcsolatok fejlesztésével nem akarunk egyetlen más ország érdekeinek sem ártani. A pekingi csúcstalálkozó sikerében érdekeltek barátaink, érdekelt benne minden világpolitikai partnerünk. +++
1989. január 19., csütörtök 07:04
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|