|
|
|
|
Nagyszámú szovjet zsidó látogatott Izraelbe
|
Genf, 1989, január 11. szerda (AP) - Mintegy 10 ezer szovjet zsidó látogatta meg Izraelben élő rokonait 1988-ban - közölte szerdán Genfben Richard Hirsch rabbi, a World Union for Progressive Judaism nevű szervezet végrehajtó elnöke. Hirsch ezt Mihail Gorbacsov új nyitási politikájának tulajdonítja, és erre az évre a látogatók még nagyobb számát jósolja.
Ezt a jobb idők előfutárának tartjuk - jelentette ki a rabbi, aki elmondta, hogy a látogatók turistavízumokkal érkeznek Izraelbe és 1-3 hónapig maradnak. Sokuk számára az izraeli rokonok vásárolják meg és fizetik ki a repülőjegyet. Hirsch hozzátette, hogy ebben az évben 30-40 ezer rokonlátogatóra számítanak. Izraelben a Zsidó Ügynökség szervez országjáró körutat a látogatóknak annak reményében, hogy sikerül Izraelt jó színben feltüntetni, s így esetleg növelhetik a Szovjetunióból való bevándorlást. A genfi székhelyű Kormányközi Bevándorlási Bizottság adatai szerint 1988-ban több mint 20 ezer zsidó kapott kivándorlási engedélyt a Szovjetunióban, azonban csak 7 százalékuk akar Izraelben letelepedni. A kivándorlási engedélyek száma 1980 óta tavaly volt a legmagasabb. +++
1989. január 11., szerda 17:59
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|