|
|
|
|
Budapesti pártaktiva (4. rész)
|
Az egész napos, rendkívül élénk eszmecserén ötvenen szólaltak fel, tolmácsolva alapszervezetük kommunistáinak véleményét is. Többen felhívták a figyelmet arra, hogy gazdasági megalapozottság nélkül nem lehet társadalmi reformot erőltetni. A gazdaságban két alapvető körülmény okoz feszültséget: jelen van a társadalmi, politikai megújulás által indokolt változtatások folyamata a gazdasági reformban, ugyanakkor az ország adósságállománya, a költségvetésének kritikus állapotából származó konfliktust feloldó kényszerintézkedések sora. A felszólalók sürgették a mindennapok főbb politikai kérdéseiben a világos, határozott, rugalmasan továbbfejlesztett állásfoglalást. Hangsúlyozták: a pártnak a konfliktushelyzetekben szüksége van programra, amelynek tartalmát új konkrétsággal kell megtölteni. Meggyőződésüknek adtak hangot azzal kapcsolatban is, hogy a párt nem fél a felelős, népben, nemzetben gondolkodó erőként létező szerveződésekkel folytatandó párbeszédtől, a nyílt vitától. A munkások képviselői felvetették azt is, hogy az üzemi dolgozókat nem lehet csak ,,barikádépítésre,, alkalmazni, a politika alakításának cselekvő részeseivé kell őket. Miként megfogalmazták: ne kárhoztassuk passzivitásra a munkásokat, mert a megújulás nem történhet meg nélkülük. Szóltak arról is, hogy bár gondolatszabadság van, mindenki kinyilvánithatja eltérő véleményét, alapvető kérdésekben szükséges az egység. Az üzemekben is egyre nehezebben viselik el, hogy fontos kérdésekben eltérő nyilatkozatok látnak napvilágot felelős vezetők szájából. Rendkívül nagy szerepe van a pártszervezeteknek a közélet formálásában - fogalmazták meg többen. Mind több helyen hallani, hogy a párt elvesztette reagálóképességét az események sodrásában. A párttagok egyre bátortalanabbul tudnak a környezetükben felvetődő kérdésekre válaszolni. A vitában is szóba került a legutóbbi áremelés, amellyel kapcsolatban kifejtették: nem a teljesítmények nélküli bérfejlesztéssel, munkabeszüntetéssel kell erre reagálni, hanem komolyan kell venni a tisztességes, jó minőségű munka megkövetelését, a feltételek biztosítását, mert ez utóbbi még nem megoldott. A gazdaságban fontos feladat, hogy közelítsen a termék értéke és annak ára. A politikai munkánál is ez a követelmény: a politikai tevékenység értékének megfelelően legyen elismerve. (folyt.köv.)
1989. január 14., szombat 22:14
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|