|
|
|
|
Román akció a katolikusok ellen
|
(Ara-Kovács Attila) München, 1989. január 3. (SZER, Világhíradó) - Bukarest akcióba kezdett az erdélyi római katolikus templomok elrománosítására. Ara- Kovács Attila tudósítása következik. - Ha jól meggondoljuk, a karácsonyi és újévi üzenet, melyben János Pál pápa első ízben foglalt állást a kisebbségi etnikai jogok tiszteletben tartása mellett - félre nem érthetően az erdélyi magyarság sorsára is utalva - már igen rég váratott magára. így aligha lehetett véletlen. Az elmúlt hónapokban felgyorsultak az események a joggal magyar egyháznak tekintett erdélyi római katolikus felekezet politikai sorsa felől. A román állam - miután 1948-ban felszámolta a görög katolikus román egyházat, elkobozta, és az ortodox felekezet kezére juttatta javait, beleértve a templomokat is, papjait börtönbe vetette, megkínoztatta, olykor meggyilkoltatta - nos, a román állam most újra fontolgatja a görög katolikus rítus engedélyezését. De korántsem hagyományos és jogszerűen indokolható keretek között, hanem a római katolikusok, azaz az erdélyi magyarság rovására. Az egyelőre még betiltott görög szertartású katolikus felekezet tagjai egyébként már rég csak formailag ténykednek, valóban a föld alatt. Koordináriusuk, Coriolan Camaijan évtizedes harcot folytat a román titkos rendőrség módszereivel, hisz az úgynevezett Felekezeti Igazgatóság, a Departamentum Culterror segédletével, a római katolikusok templomainak megszerzéséért. Furcsa ugye? De Romániában ez természetes. Nem az ortodoxoktól próbálják meg egykori elkobzott templomaik visszaszerzését, hanem egy más felekezet templomait igyekeznek elhódítani. Ismerős módszer, a mindenkori román kormányok sem csinálták másként és jobban mindezt a más nemzetek által lakott területek megszerzésekor. Az említett pápai kinyilatkoztatáskor egyébként már kész volt az a döntés, mely perifetást szolgáltathat a római katolikus templomok romanizálása terén. A nagyváradi, volt Kapucinus utcai, római katolikus, egykori kolostor-templomban - korábbi intézkedés eredményeként - január l- jétől immáron csak románul lehet misézni. Gáskál László egyházmegyei ordinárius ugyanis hívei türelmét nem egyszer próbára tevő, következtésen magyarellenes egyházpolitikája újabb eredményeként, hónapokkal korábban kinevezte a román nemzetiségű Mihai 0lc plébánost a szóban forgó gyülekezet élére. Az eset már csak azért is példátlan - állapítják meg a váradi egyházmegye sorsáért aggódó hívők és lelkipásztorok, mert nemcsak a pápai kinyilatkoztatás szent ügyével és szellemével ellenkezik - tehát egyházi értelemben jogsértő és így szentségtelen - de példa nélküli is. Hisz, hogy csak a Szatmár megyei gyakorlatot említsük, ott - de nemcsak ott -4, az egyházvezetés hitbeli következetességgel és emberi tisztességgel állt ellen az erdélyi magyarság e fontos felekezete elleni támadásoknak. Rámutatva nemegyszer - és kellő nyíltsággal - hogy Ceausescu politikája nemcsak magyarellenes, de az emberi jogokat általában is sértő módon, közvetlenül az egyetemes egyház ellen is irányul. Ara-Kovács Attilát hallották Budapestről. +++
1989. január 3., kedd
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
Név nélkül): Ez a műsor egy nagy szar. Mindennel foglalkozik csak pont azzal nem, amivel most kellene, ami az egész országot érdekelné. Lehet mandarint venni, bármivel foglalkozni, csak az emberrel nara. Ez egy nagy kalap szar, sőt: kettő. - (Név nélkül): Hülye az adásotok, hülyék vagyyck, hát kinek csináljátok ezt a műsort, ki adja nektek a pénzt? Meg vagytok ti őrölve, hát nem lehet egy kicsit az e embert szórakoztatni? Hát hogy éltek ti, hogy dolgoztok? Rosszak vagytok...
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|