|
|
|
|
Az MDF sajtótájékoztatója a hétvégi eseményekről (2. rész)
|
Immár az újságírók kérdéseire válaszolva Lezsák Sándor kifejtette: a miniszterelnöknek kell döntenie afelől, hogy a hét végén történteknek lesznek e személyi következményei a kormányon belül. Magánvéleményét megfogalmazva azonban hozzáfűzte: legkésőbb a jövő év elején változtani kell a kormányzati apparátus személyi összetételén, s nem is elsősorban a miniszteri, hanem az alsóbb szintű posztokon. Ugyanakkor leszögezte, hogy a jelenlegi koalíció - felállást hatalmas erőnek tartja a Parlamentben, ezért nem is indokolt azt bármiképpen átalakítani.
A sajtótájékoztatón szóba került az is: vajon miért képviseli azt az álláspontot a párt parlamenti frakciója, hogy az önkormányzati testületekbe bejutott MDF-es képviselők lehetőleg ne vállaljanak vezető posztokat, így például polgármesteri tisztet. Lezsák Sándor - hangsúlyozva, hogy a frakció állásfoglalása nem kötelező érvényű - kifejtette: azt szeretnék, hogy az MDF-es képviselők a megszerzett mandátumok arányában vállaljanak politikai felelősséget a helyi önkormányzati testületekben. (MTI)
1990. október 31., szerda 13:31
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
Név nélkül): Ez a műsor egy nagy szar. Mindennel foglalkozik csak pont azzal nem, amivel most kellene, ami az egész országot érdekelné. Lehet mandarint venni, bármivel foglalkozni, csak az emberrel nara. Ez egy nagy kalap szar, sőt: kettő. - (Név nélkül): Hülye az adásotok, hülyék vagyyck, hát kinek csináljátok ezt a műsort, ki adja nektek a pénzt? Meg vagytok ti őrölve, hát nem lehet egy kicsit az e embert szórakoztatni? Hát hogy éltek ti, hogy dolgoztok? Rosszak vagytok...
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|