|
|
|
|
SZDSZ-fesztivál a Városligetben (1. rész)
|
1990. április 1., vasárnap - A választások második
fordulójának nagy kérdése az, hogy lesz-e az országnak szilárd,
demokratikus kormánya - hangsúlyozta Kis János, a Szabad Demokraták
Szövetségének megbízott elnöke vasárnap a városligeti
SZDSZ-fesztiválon.
Az első forduló eredményei is jelzik: az ország egyetlen pártja sincs abban a helyzetben, hogy önmaga kormányozzon. A Szabad Demokraták Szövetsége, amely már a választási kampány kezdetén is egyértelműen jelezte, hogy egyetlen fajta koalícióban nem hajlandó részt venni - nevezetesen abban, amelyben a volt állampárt bármely utódja benne van -, elvileg nem zárkózik el semmilyen más együttműködéstől. A szabaddemokraták tisztában vannak azzal a felelősséggel, amely több mint egymillió állampolgár szavazata rakott a vállukra. Az SZDSZ mindent meg fog tenni azért, hogy Magyarországnak stabil, működőképes kormánya legyen. Ez pedig azt jelenti: a Szabad Demokraták Szövetsége attól a lehetőségtől sem zárkózik el, hogy szükség esetén együtt kormányozzon legfőbb politikai ellenfelével, a Magyar Demokrata Fórummal, ha másképpen az országnak szilárd kormánya nem lehet - mondotta a szónok.
Kifejtette: tisztában vannak azzal, hogy a Magyar Demokrata Fórum erre az ajánlatra nemmel válaszolt. Ez a válasz fenyegeti az ország politikai stabilitását, ezért az MDF-et rá kell szorítani arra, hogy tudomásul vegye a realitásokat. Ez pedig egyetlen módon képzelhető el, ha az SZDSZ a választások második fordulójában legyőzi az MDF-et. Épp ezért a Szabad Demokraták Szövetsége nem titkolja, hogy a választásokat meg kívánja nyerni, az ország legerősebb parlamenti pártja szeretne lenni, s ehhez kéri a választópolgárok támogatását - mutatott rá Kis János.
A továbbiakban kifejtette: az SZDSZ a lehető legszélesebb választási együttműködést ajánlotta fel több pártnak. Számos megyében az SZDSZ és a Független Kisgazdapárt helyi szervezeteinek sikerült megállapodniuk ebben. A szabaddemokraták tiszteletben fognak tartani minden egyes megkötött egyezményt. Ennél is fontosabb megegyezést sikerült kötnie az SZDSZ-nek és a Fidesznek. A két párt vezetősége országosan szentesítette a helyi egyezségeket. Különösen figyelemre méltó, hogy Budapesten nem indul majd egymás ellen SZDSZ-, illetve Fidesz-jelölt, s mindkét párt kölcsönösen támogatja a másik jelöltjét. (folyt. köv.)
1990. április 1., vasárnap 20:29
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
Név nélkül): Ez a műsor egy nagy szar. Mindennel foglalkozik csak pont azzal nem, amivel most kellene, ami az egész országot érdekelné. Lehet mandarint venni, bármivel foglalkozni, csak az emberrel nara. Ez egy nagy kalap szar, sőt: kettő. - (Név nélkül): Hülye az adásotok, hülyék vagyyck, hát kinek csináljátok ezt a műsort, ki adja nektek a pénzt? Meg vagytok ti őrölve, hát nem lehet egy kicsit az e embert szórakoztatni? Hát hogy éltek ti, hogy dolgoztok? Rosszak vagytok...
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|