|
|
|
|
MSZP választási gyűlések (1. rész)
|
1990. március 9., péntek - Amelyik kormány rákényszerül
arra, hogy az államháztartás kezelésére inflációs eszközöket
alkalmazzon, az nem tud gátat szabni e folyamatnak, ami pedig sokak
elszegényedéséhez, kevesek érdemtelen meggazdagodásához vezet -
mondotta egyebek mellett Pozsgay Imre államminiszter, az MSZP
elnökségének tagja pénteken Cegléden, a párt választási nagygyűlésén
Beszédében rámutatott: az inflációellenes politikának viszont
kétségtelen velejárója, hogy rövid időre munkanélküliség lép fel,
mert elkerülhetetlen a termelés ésszerűsítése, szerkezetének
évtizedek óta halogatott megváltoztatása. Az is igaz, hogy az
1990-es költségvetésben a kiadások egyharmada a veszteséges
vállalatok támogatására megy el. Ám, ha e támogatást megvonjuk,
akkor egyik-másik vállalatot meg kell szüntetni. Az MSZP a
munkanélküliség problémájának megoldására is kidolgozta programját,
amelynek lényege, hogy akár vállalkozókról, akár átképzésre
jelentkező emberekről van szó, mindenképpen intézményes támogatásra
van szükség. Aki életkora vagy hiányos képzettsége miatt nem tudja
vállalni az átképzést, annak kell munkanélküli segélyt folyósítani,
amíg megélhetést talál. A munkanélküliség veszélye mellett azonban
tekintetbe kell venni, hogy óriási munkaerőhiány is tapasztalható.
Kérdésekre válaszolva Pozsgay Imre kifejtette a mostani lármás politikai élet láttán néha szorongás fogja el az embereket, mégis azt kell mondani, hogy egy kiforrott új politikai intézményrendszerben a normális rendhez tartozik majd a politikai szembenállás, a vita és a küzdelem. Ma még meghökkent egynémely megnyilvánulás, amikor azt tapasztalni, hogy egykori szövetségesekből perlekedő politikai ellenfelek váltak, ám ehhez hozzá kell szokni, mindez a tolerancia jegyében a demokráciához tartozik. (folyt.köv.)
1990. március 9., péntek 20:25
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
Név nélkül): Ez a műsor egy nagy szar. Mindennel foglalkozik csak pont azzal nem, amivel most kellene, ami az egész országot érdekelné. Lehet mandarint venni, bármivel foglalkozni, csak az emberrel nara. Ez egy nagy kalap szar, sőt: kettő. - (Név nélkül): Hülye az adásotok, hülyék vagyyck, hát kinek csináljátok ezt a műsort, ki adja nektek a pénzt? Meg vagytok ti őrölve, hát nem lehet egy kicsit az e embert szórakoztatni? Hát hogy éltek ti, hogy dolgoztok? Rosszak vagytok...
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|