|
|
|
|
Nyers Rezső a Lehel piacon
|
1990. március 8., csütörtök - Választási korteskörútjának
részeként csütörtökön délután a budapesti Lehel téri piacon tett
rövid sétát Nyers Rezső, a Magyar Szocialista Párt elnöke, pártja
néhány képviselőjelöltnője társaságában. Nyers Rezső a nemzetközi
nőnap alkalmából a szocialista párt emblémáján is szereplő vörös
szegfűvel kedveskedett az éppen bevásárló háziasszonyoknak és a
kereskedőnőknek.
A pártelnököt körülvevő gyűrűből elégedetlen hangok is hallatszottak: sokallták az árakat, volt, aki a vezetők magas nyugdíját kifogásolta, mások a lakbérrendeletet szidták. A politikus kijelentette: pártja demokráciáért, emberi szolidaritásért küzd, s azt szeretné elérni, hogy az árak csökkenjenek, s az ellátás színvonala maradjon a jelenlegi. Egy, az MSZP választási esélyeit firtató kérdésre Nyers Rezső 15-18 százalék körüli szavazatarányt jósolt, azt viszont biztosra vette, hogy a négy legerősebb párt között végez majd a szocialista párt. (MTI)
1990. március 8., csütörtök 18:09
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
Név nélkül): Ez a műsor egy nagy szar. Mindennel foglalkozik csak pont azzal nem, amivel most kellene, ami az egész országot érdekelné. Lehet mandarint venni, bármivel foglalkozni, csak az emberrel nara. Ez egy nagy kalap szar, sőt: kettő. - (Név nélkül): Hülye az adásotok, hülyék vagyyck, hát kinek csináljátok ezt a műsort, ki adja nektek a pénzt? Meg vagytok ti őrölve, hát nem lehet egy kicsit az e embert szórakoztatni? Hát hogy éltek ti, hogy dolgoztok? Rosszak vagytok...
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|