|
|
|
|
- Pozsgay helyzete - 1. folyt.
|
Ehhez még azt tehetném talán hozzá, ha most itt is van például egy nemzeti bizottság, amelyiknek az a célja, hogy meggátolja azt, hogy Rupert Murdoch, mint tulajdonos beavatkozhasson és megszabhassa a politikai vonalat az újságainak, amire egy nagyon tapasztalt öreg róka angol újságíró egyszer azt mondta: a Rupert Murdoch olyan, mint egy természeti tény: egy óriási természeti tény, amelynek a puszta jelenléte elkerülhetetlenül befolyásolja, hogy mi történik az ő újságjainál.
Valahogy úgy érzem, hogy a Pozsgaynál is ez volt a helyzet. Itt mégiscsak négyféle összeférhetetlenség létezett. Ő, mint államminiszter volt az egyik oldalon, aztán ennek a bizottságnak az elnöke volt, ugyancsak ő az MSZP választási kampányának a vezetője, és végül is egy elnökjelölt. Nem érzed, hogy itt valami azért mégsem volt teljesen rendben?
- Engedd meg, hogy előbb röviden utaljak Rupert Murdoch tevékenységére. Nemcsak az a tény, hogy ő egy ilyen tényleg domináns, fontos személyiség - mondjuk nemcsak ez volt döntő és továbbra is döntő például az ő lapjainak az irányításában - de egyik kollégám, aki nem sokkal ezelőtt még moszkvai tudósítóként dolgozott a Sunday Times részére, mondta nekem, hogy nagyon gyakran az ő cikkeit, jelentéseit Moszkvából maga Rupert Murdoch írta át, saját meggondolása szerint.
Most visszatérnék Pozsgay Imre szerepére és Magyarországra...
- Ott valószínűleg nem írja át saját kezűleg a magyar rádió tudósítóinak jelentését... (folyt.)
1990. január 17., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
Név nélkül): Ez a műsor egy nagy szar. Mindennel foglalkozik csak pont azzal nem, amivel most kellene, ami az egész országot érdekelné. Lehet mandarint venni, bármivel foglalkozni, csak az emberrel nara. Ez egy nagy kalap szar, sőt: kettő. - (Név nélkül): Hülye az adásotok, hülyék vagyyck, hát kinek csináljátok ezt a műsort, ki adja nektek a pénzt? Meg vagytok ti őrölve, hát nem lehet egy kicsit az e embert szórakoztatni? Hát hogy éltek ti, hogy dolgoztok? Rosszak vagytok...
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|