|
|
|
|
Nem végleges program
|
Beszélgetőpartnerem Kiss János, a Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt vállalkozói és gazdasági kérdésekben illetékes országos titkára. Mint mondotta, a párt már hosszabb ideje és meglehetősen széles körben folytat dialógust gazdasági programjáról a nyilvánossággal, annál is inkább, mert a párt gazdasági téziseit nem tekinti véglegesnek. S a vita során az alapvető kérdésekben, de számos részletproblémában formálódik mind markánsabbá az álláspontjuk. - VÖRÖS VINCE PÁRTELNÖK A KÖZELMÚLTBAN A TV-BEN ELHANGZOTT INTERJÚJÁBAN AZT MONDOTTA, HOGY A MEZŐGAZDASÁG SORSÁN ÁLL VAGY BUKIK A MAGYAR NEMZET JÖVŐJE ÉS AZT, HOGY A JÖVŐ A KISGAZDASÁGOKÉ. EZ AKÁR A PÁRT SŰRÍTETT PROGRAMJÁNAK IS TEKINTHETŐ. - A párt történelmi szerepvállalása, elkötelezettsége mindenekelőtt a falun, mezőgazdaságban dolgozók, a kisgazdák iránt régóta közismert. A mezőgazdaság meghatározó helyét és szerepét a nemzet életében és a gazdaságban jól szemlélteti, hogy ez az ágazat egymagában munkát ad a lakosság mintegy 60 százalékának. A mezőgazdaságnak az elmúlt évtizedekben elért világpiaci mércével mérve is jelentős eredményei, a gyakran kedvezőtlen gazdasági, politikai és társadalmi feltételek ellenére meggyőzően bizonyítják a parasztember hagyományos földszeretetét, hozzáértését és szorgalmát, azt, hogy ez az ágazat kedvezőbb feltételek esetén valóban a jövő nagy ígérete. - A MEGÚJULÓ MEZŐGAZDASÁG AZ ORSZÁG FELEMELKEDÉSÉNEK EGYIK ZÁLOGA, DE EHHEZ TÖBB ELŐFELTÉTEL MEGVALÓSULÁSA SZÜKSÉGES, ÍGY PÉLDÁUL A FÖLDTULAJDON RENDEZÉSE, A TULAJDONFORMÁK KIALAKÍTÁSA; A PIACGAZDASÁG MEGHONOSÍTÁSA. MIT TART A LEGFONTOSABBNAK? - Az alapvető problémákat a rendezetlen tulajdonviszonyok okozzák, amiből következik, hogy pártunk szorgalmazza és sürgeti e kérdések mielőbbi megoldását. (folyt.)
1989. november 7., kedd 14:58
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
Név nélkül): Ez a műsor egy nagy szar. Mindennel foglalkozik csak pont azzal nem, amivel most kellene, ami az egész országot érdekelné. Lehet mandarint venni, bármivel foglalkozni, csak az emberrel nara. Ez egy nagy kalap szar, sőt: kettő. - (Név nélkül): Hülye az adásotok, hülyék vagyyck, hát kinek csináljátok ezt a műsort, ki adja nektek a pénzt? Meg vagytok ti őrölve, hát nem lehet egy kicsit az e embert szórakoztatni? Hát hogy éltek ti, hogy dolgoztok? Rosszak vagytok...
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|