|
|
|
|
- Válasz a hallgatóknak - 1. folyt.
|
Úgy hírlik, hogy a képviselőjelöltektől a jelölőgyűlésen nem is nagyon kérdeztek mást a választók, mint azt, hogy tagja volt-e az MSZMP-nek, a kommunista pártnak? Az időközi választásokat egyes angliai megfigyelők a kommunista párt, helyesebben a Magyar Szocialista Munkáspárt megsemmisítő vereségének tekintették. Elképzelhető, hogy ez még a párt reformköreiben is komoly aggodalmat keltett az időközi választást követően, ugyanis Pozsgay Imre egyik beszédében utalt arra, hogy a pártnak 800 ezer tagja van, és ennyi embert nem lehet kizárni az ország életéből, nem lehet mindegyik párttagot felelőssé tenni a múlt hibáiért. A következő levelezőlap Nyugat-Németországból érkezett, és tanácsért fordul a szerkesztőséghez: - Milyen legális lehetőségek volnának számomra a hazatelepülésre, valamint otthon egy új politikai párt alapítására és megszervezésére? Szándékomban volna ugyanis a magyar nyelv pártját megalapítani. Ez a párt tömöríthetné a földkerekségen élő magyarságot a magyar anyanyelvünk és létünk további fennmaradása biztosítékaként, mert minden anyanyelvét beszélő magyar megérti, hogy nyelvében él a nemzet, s ez tartja össze. - A hazatelepülésnek - úgy tudni - nincsen jogi akadálya, különben is olyan világútlevél bevezetését tervezik Magyarországon, amelynek birtokában szabadon hagyhatja el az országot mindenki, szabadon tartózkodhat külföldön, és akkor térhet vissza Magyarországra, amikor akar. A magyar törvények szerint a külföldön élő magyarok is magyar állampolgárok, hacsak nem mondtak le állampolgárságukról. Így hát feltehető, hogy ezt a világútlevelet ők is megkaphatják. Ami a pártalapítást illeti, ennek sincs akadálya. A külföldön élő magyarokra minden pártnak kiterjed a figyelme, a Magyar Demokrata Fórumnak éppúgy, mint a radikális Magyar Október Pártnak. Tagja lehet e pártoknak minden magyar, bárhol éljen is a világon. Svédországból érkezett levelében egy hallgatónk elmondja, hogy nem kevesebb, mint 20 éve rendszeres hallgatója a BBC-nek, Kolozsvárról származott el. Ezt írja: (folyt.)
1989. augusztus 13., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
Név nélkül): Ez a műsor egy nagy szar. Mindennel foglalkozik csak pont azzal nem, amivel most kellene, ami az egész országot érdekelné. Lehet mandarint venni, bármivel foglalkozni, csak az emberrel nara. Ez egy nagy kalap szar, sőt: kettő. - (Név nélkül): Hülye az adásotok, hülyék vagyyck, hát kinek csináljátok ezt a műsort, ki adja nektek a pénzt? Meg vagytok ti őrölve, hát nem lehet egy kicsit az e embert szórakoztatni? Hát hogy éltek ti, hogy dolgoztok? Rosszak vagytok...
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|