|
|
|
|
Az MSZMP KB állásfoglalása a KISZ továbbfejlesztéséről (1. rész)
|
1989. március 31., péntek - Az MSZMP Központi Bizottságának március 29-ei ülésén állásfoglalást fogadtak el a KISZ továbbfejlesztésének irányairól. A dokumentum - amelyet pénteken tettek közzé - bevezető részében rögzíti: az MSZMP KB tudomásul veszi, hogy a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség április 21-23. között megtartja XII. kongresszusát, s az erre való felkészülés során megalakulnak az önálló tagszervezetek, amelyek megvitatják a KISZ KB előzetes dokumentumait és a szövetség együttműködési szabályzatának tervezetét.
Az MSZMP KB álláspontja az, hogy az ifjúság részvétele, közreműködése nélkülözhetetlen a társadalmi megújuláshoz, a gazdasági-politikai modellváltás megvalósításához. A fiatalok élet- és munkakörülményeinek javításában, közéleti szerepük érvényesítésében csak a következetes gazdasági, politikai reformok hozhatnak érdemi változást. Az MSZMP meghatározó szerepet akar betölteni egy demokratikus, hatékonyan működő és jólétet biztosító szocialista társadalom létrehozásában, s ennek érdekében szoros kapcsolatot, politikai szövetséget alakít ki a fiatalokkal. A párt megújulásának is lényeges feltétele, hogy minél több fiatal támogatását nyerje meg, s ezért vonzó programot, új ifjúságpolitikát kell kialakítania. Az állásfoglalás kifejti az MSZMP érdekeltségét olyan ifjúsági szervezetek létrejöttében, amelyek politikai tömegszervezetekként, a fiatalok érdekeinek képviselőjeként, a szocializmus ügye mellett elkötelezett, a párttal politikai-stratégiai szövetséget vállaló fiatalokat tömörítik. A párt fontosnak tartja, hogy ifjúsági szervezetei a Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsában aktívan, kezdeményezően vegyenek részt. A KISZ szervezetei az MSZMP-vel politikai szövetségben és partneri kapcsolatban önállóan végzik munkájukat. Aktív tevékenységet fejtenek ki, hogy tagjaik minél nagyobb számban párttagként is bekapcsolódjanak az MSZMP munkájába, s az együttműködés az értékek azonosságára, a közös politikai érdekekre épüljön. E közös érdekeken alapuló együttműködést, az azonosan gondolkodó erők összefogását a politikai versenyhelyzet követeli meg. A politikai szövetség feltételezi az elvszerű kritika és az eltérő vélemények kifejtésének lehetőségét mindkét fél részéről. Ez igényli az őszinte párbeszédet, a konstruktív vitát, a kölcsönös toleranciát. (folyt.köv.)
1989. március 31., péntek 18:09
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
Név nélkül): Ez a műsor egy nagy szar. Mindennel foglalkozik csak pont azzal nem, amivel most kellene, ami az egész országot érdekelné. Lehet mandarint venni, bármivel foglalkozni, csak az emberrel nara. Ez egy nagy kalap szar, sőt: kettő. - (Név nélkül): Hülye az adásotok, hülyék vagyyck, hát kinek csináljátok ezt a műsort, ki adja nektek a pénzt? Meg vagytok ti őrölve, hát nem lehet egy kicsit az e embert szórakoztatni? Hát hogy éltek ti, hogy dolgoztok? Rosszak vagytok...
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|