|
|
|
|
A KISZ-iskolák eladásának vizsgálatát kéri a Bács-Kiskun megyei ügyészség,,
|
1989. január 24., kedd - A Bács-Kiskun Megyei Ügyészség kezdeményezi, hogy a Legfőbb Ügyészség indítson vizsgálatot a KISZ-iskolák ,,eladásával,, illetve az ezt lehetővé tevő jogszabállyal kapcsolatban - jelentette be Harajka István megyei főügyész kedden, a Bács-Kiskun Megyei Pártbizottság Kecskeméten tartott ülésén. A bejelentésre azért került sor, mert az ülésen - egy felszólalás nyomán - kiderült, hogy a KISZ Központi Bizottsága száz forintos névértékben nemcsak a szegedi, hanem a bajai KISZ-iskola épületét is megvásárolta. A bajai telekkönyvi hivatal az adás-vételt nem jegyezte be, hanem az ügyészséghez fordult. A jelenlegi jogszabályok szerint egyébként a tulajdon-átruházás nem törvénysértő, a felülvizsgálatra, esetleg a rendelet módosítására azért van szükség, mert az ügy rendkivül széles körben foglalkoztatja a közvéleményt, s erős ellenérzéseket vált ki.
A megyei pártbizottság tagjai körében is heves vita kerekedett ezzel kapcsolatban. A KISZ képviselője elmondta, hogy az épület annak idején az ifjusági szövetség pénzéből és a fiatalok társadalmi munkájával hozták létre, s néhány éve ugyanígy újították fel. A kezelői jog az eladás után is változatlanul a KISZ Bács-Kiskun Megyei Bizottságát illeti meg: a tulajdonos és a kezelő egymás nélkül nem értékesítheti a fiatalok közös vagyonát. Az érvek és ellenérvek után a megyei pártbizottság tagjai végül is úgy foglaltak állást: arra kell törekedni, hogy a bajai KISZ-iskola közösségi épületként - például kollégiumként vagy a lakásra váró fiatalok első otthonaként - hasznosulhasson. Molnár Mihály, a KISZ Bács-Kiskun Megyei Bizottságának első titkára ezzel kapcsolatban elmondta az MTI munkatársának, hogy ez nincs ellentétben a törekvéseikkel. A bajai KISZ-iskolát már a múlt évben is a fiatalok számára is megfizethető, olcsó szálláshelyként hasznositották. A befolyt kétmillió forint nyereséget is teljes egészében visszaadták a bajai KISZ-iskolának, a turisztikai szolgáltatások fejlesztésére illetve a politikai képzés támogatására költötték.(MTI)
1989. január 24., kedd 18:53
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
Név nélkül): Ez a műsor egy nagy szar. Mindennel foglalkozik csak pont azzal nem, amivel most kellene, ami az egész országot érdekelné. Lehet mandarint venni, bármivel foglalkozni, csak az emberrel nara. Ez egy nagy kalap szar, sőt: kettő. - (Név nélkül): Hülye az adásotok, hülyék vagyyck, hát kinek csináljátok ezt a műsort, ki adja nektek a pénzt? Meg vagytok ti őrölve, hát nem lehet egy kicsit az e embert szórakoztatni? Hát hogy éltek ti, hogy dolgoztok? Rosszak vagytok...
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|