|
|
|
|
Közlemény (1. rész)
|
K Ö Z L E M É N Y a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. április 12-ei üléséről A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1989. április 12-én ülést tartott, amelyen a Központi Bizottság tagjain kívül részt vettek: a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke és titkára, a megyei, a megyei jogú pártbizottságok első titkárai, a KB osztályvezetői. x x x Grósz Károly főtitkár, mint annak a bizottságnak a vezetője, amely a Központi Bizottság február 10-11-ei ülésének döntése alapján tanulmányozta a párt helyzetét, vezető testületei tevékenységét, munkastílusát és munkamódszerét, jelentést terjesztett elő. A Központi Bizottság a jelentést tudomásul vette. A Központi Bizottság ülésén rövid ideig részt vett Kádár János, a párt elnöke. Tájékoztatást adott arról, hogy egészségi állapota miatt orvosai továbbra sem javasolják részvételét a testület munkájában. A Központi Bizottság személyi kérdésekben döntött. I. A KB által kiküldött bizottság széles körű tájékozódás alapján összegezte a föbb tapasztalatokat: 1. Az országos pártértekezleten bekövetkezett politikai irányváltás, a társadalom egészére kiterjedő reform következetes felvállalása, a Központi Bizottság és a Politikai Bizottság személyi összetételének megváltoztatása találkozott a párttagság szándékaival és az ország közvéleményének egyetértésével. (folyt. köv.)
1989. április 14., péntek 16:12
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
Név nélkül): Ez a műsor egy nagy szar. Mindennel foglalkozik csak pont azzal nem, amivel most kellene, ami az egész országot érdekelné. Lehet mandarint venni, bármivel foglalkozni, csak az emberrel nara. Ez egy nagy kalap szar, sőt: kettő. - (Név nélkül): Hülye az adásotok, hülyék vagyyck, hát kinek csináljátok ezt a műsort, ki adja nektek a pénzt? Meg vagytok ti őrölve, hát nem lehet egy kicsit az e embert szórakoztatni? Hát hogy éltek ti, hogy dolgoztok? Rosszak vagytok...
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|