|
|
|
|
El nem kötelezettek (1.rész) Visszanyerni a lendületet
|
1989 január 12. (MTI-PRESS)
Alapos meglepetésben lehet része annak a tudósítónak, aki az el nem kötelezett államok mostani nicosiai tanácskozásáról akar beszámolni lapjának. A csütörtöktől sorra kerülő megbeszélések napirendje ugyanis jócskán különbözik a mozgalom eddigi konferenciáin megszokottól. Pontosabban szólva szerepel azon szinte valamennyi "hagyományos" vitatéma, a nemzetközi gazdasági problémáktól egészen a regionális válsággócok sorozatáig, csakhogy ezúttal a szervezet működésének, az egész mozgalom átfogó megújításának témaköre legalább ilyen hangsúllyal található meg a célul tűzött teendők között. A szándék persze nem új: már a mozgalom legutóbbi csúcstalálkozóján (ennek a zimbabwei főváros, Harare adott otthont), valamint az utolsó külügyminiszteri értekezleten (ezt, a mostanihoz hasonlóan, Nicosiában rendezték tavaly ősszel) érezhető volt a felszólalásokból, a küldöttségek megannyi módosítási javaslatából, hogy a világpolitika fajsúlyos kérdései mellett egyre fontosabbnak vélik saját szervezetük megreformálását. S ez voltaképp érthető is. Azóta, hogy 27 évvel ezelőtt Tito jugoszláv, Nehru indiai, Nasszer egyiptomi, Nkhrumah ghanai és Sukarno indonéz elnök kezdeményezésére létrejött a jórészt fejlődő államokból álló mozgalom, alaposan megváltozott a nemzetközi környezet. Különösen igaz ez az elmúlt két-három évre, amikor a Szovjetunió és az Egyesült Államok közti, örvendetesen kibővült párbeszéd, a leszerelés terén megmutatkozó, részleges előrehaladás komolyan kihatott az el nem kötelezettek célkitűzéseire, követeléseikre, stratégiájukra és taktikájukra egyaránt. Igaz, azt is szem előtt kell tartani, hogy a mozgalom megalakulásától kedzve igen sokrétű, eltérő társadalmi rendszerű és politikai irányzatú országoknak nyújt közös keretet a fellépésre: éppúgy tagja a szocialista Vietnam és Kuba, mint Szaud-Arábia, Irak Irán, Pakisztán vagy Afgansztán. A mozgalom politikai súlya aligha vitatható, elvégre az ENSZ után a második legnagyobb politikai fórum a maga száz országra kiterjedő tagságával, ám az is tény, hogy a belső ellentétek gyakran akadályozták a határozottabb fellépést. (folyt.)
1989. január 11., szerda 11:45
|
Vissza »
|
|
El nem kötelezettek (2.rész)
|
"Papirizű deklarációk" Valószinűleg ezért is sürgeti számos tagország a mozgalom megújítását. A legutóbbi értekezleten alapos kritika érte nemcsak az eddigi munkamódszert, hanem több alapelvet is. Egyes vélemények szerint az el nem kötelezettek "azonossági válságon mennek át", ismét meg kell találniuk helyüket az emberiség sorskérdéseiért vívott harc élvonalában. Más bírálatok azt emelték ki, hogy mindeddig nem sikerült igazi "választ adni korunk kihívásaira, a világ szegényeinek megsegítésére és arra, hogy a hatalmi tömbök hatékony alternatíváját adja." Megint mások azt hangoztatták, hogy "lejárt a papirizű deklarációk ideje", s nem újabb és újabb, bő lére eresztett határozatok gyártásával kell tölteni az időt, hiszen azt "már maguk a miniszterek se olvassák el". A megújulás módjáról persze már eltérőbbek a vélemények, az azonban egyértelműnek tűnik, hogy a mozgalomban egyre nagyobb teret nyer a törekvés a korábbi lendület visszanyeréséért. Akadt olyan delegátus, aki ősszel egyenesen "az el nem kötelezettek peresztrojkájának" megvalósításáért szállt síkra, hozzátéve, hogy a cselekvésre kell koncentrálni, nem pedig a mindenkori csúcsértekezleten elhangzottakat ismételgetni. Nem kevés kritika érte az adminisztráció felduzzadását, az "aktagyártó tevékenységet". Elengedhetetlen az irányítás korszerűsítése is. Mindez, ha úgy vesszük, persze csak a forma, a keret - bár nyilvánvaló, hogy erősen kihat a mozgalom hatékonyságára. A lényeg azonban az, hogyan foglal állást napjainkban az el nem kötelezettek tábora olyan alapkérdésekben, mint a fegyverzetkorlátozás, az egyre súlyosabb adósságválság, a fajüldözés és az apartheid, a nemzetközi együttműködés előmozdítása. Elvégre a résztvevők nem kevesebb, mint két milliárd ( ) embert képviselnek, s véleményük, szerepük a regionális válságok megoldásában is jelentős lehet. (folyt.) Tapasztalhattuk ezt az Irak és Irán közötti háború befejezésére tett erőfeszítéseknél éppúgy, mint mondjuk az Afganisztán körüli rendezési kísérleteknél. Legutóbb pedig a kambodzsai kérdés kapcsán kelthetett figyelmet, hogy Hun Sen miniszterelnök az el nem kötelezett országok fellépését is szükségesnek és kívánatosnak nevezte a békés megoldás feltételeinek kidolgozásában. A belső bírálatok, az erősödő kritika tehát korántsem a mozgalom fontosságát vagy jövőbeni lehetőségeit érinti. Ellenkezőleg, a nicosiai napirend azt sugallja, hogy a résztvevők mind határozottabban keresik az új feltételek között is a régi lendület visszaszerzésének módjait. +++ Szegő Gábor MTI-PRESS
1989. január 11., szerda 11:45
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|