|
|
|
|
- A taxisok és a benzin probléma - 1. folyt.
|
Ebből következik, hogy a kormánynak nehéz döntések, konfrontációk sorával kell szembenéznie. És nem csupán ennek a kormánynak, hanem bármilyen kormánynak, amely a piaci átalakulást az életképes gazdaság kiépítését következetesen végig kívánja vinni. Először történetesen a taxisokkal került szembe. Holnap talán a vegyipari érdekcsoporttal, holnapután esetleg a szovjet piacra berendezkedett gépipari lobbyval kell megmérkőznie. Mégpedig úgy, hogy a kormány döntései minden fordulóban nemcsak szűk szakmai csoportok, hanem azokon keresztül sok-sok ezer ember pillanatnyi érdekeibe ütköznek.
A taxisok a törvénnyel nem egészen egyeztethető módon, de kétség kívül nagyon hatásosan szervezték meg tiltakozó akciójukat. Tiltakozásukat meg lehet érteni. Ha drága a benzin, fel kell emelniük a viteldíjat. Ha drága a viteldíj, jóval kevesebben ülnek taxiba. Jövedelmük csökken, jelentős részük a szakma elhagyására kényszerül. Jóllehet, a fővárosi taxisok jó ideje éppen amiatt panaszkodnak, hogy túlságosan sokan vannak és ezért keresnek kekveset. De mindegy.
Tételezzük fel, hogy ebben a konfrontációban érvényesítik tiltakozásukat. Marad a mesterségesen alacsony benzinár. Mi történik? Ezután is hatalmas mennyiségben fogy az az árucikk, amellyel takarékoskodni kellene és amelyből amúgy is csak nagyon korlátozott mennyiség áll rendelkezésére. Továbbá: ha a kormány most, az első alkalommal takarodót fúj, sokkal nehezebb, talán tarthatatlan helyzetbe kerül a következő menetekben, amikor más érdekcsoportokkal szemben kell érvényesítenie azt az elvet, hogy mesterséges árakkal vagy költségvetési támogatásokkal, akár az államháztartás, akár a fizetési egyensúly terhére nem lehet többé szakmákat, ágazatokat, vállalatokat eddigi méreteikben fenntartani. (folyt.)
1990. október 26., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
(NŐI HANG) Budapestről ma feladtam Önöknek a kabaré felvételt, majdnem az egészet, jó háromnegyed részét, ami felfért egy szalagra átmásolva, és egy további gyors információ: éjjel-nappal folyik a nyilvános kabaré előkészítése. Öt humorista, a Grétsy nyelvész és rádiósok válogatnak több száz órás anyagból. Készüljenek fel! Főleg a gyengéket, a Nyitrait, a Pestit, a Makvárit, a Kézdit és az autós műsort meg a híreket fogják eredetiben kipécézni, ez most már világos, meg a sportot. Öt humorista és nyelvészek. Erre van pénzük. Műsoridő még nincs kitűzve. Ne hagyják magukat kifigurázni!"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|