|
|
|
|
Tamás Gáspár Miklós: "Legyőztük a hazugságot"
|
--------------------------------------------- London, 1989. november 30. (BBC, Késő esti adás) - A magyar népszavazásról hallanak most véleményt, Tamás Gáspár Miklóstól, a szabaddemokraták vezető politikusától. Az ember szívesen kerüli a közhelyet, amelyet sokan mondtak el ezekben a napokban. Mindenképpen itt győzelmet arattunk valamennyien, akik elmentünk szavazni, és a hazugság fölött. Ez az hazugság abban állt, hogy többek szerint a magyar nép igazában nem érdekelt a politikai demokráciában, nem érdekelt a politikai intézményrendszer megváltozásában, nem érdekelt a politikában. Ez a hazugság még a Kádár-korszakból származik. Kádárék valóban így is politizáltak. Azt gondolták, hogy ha a kölcsönök révén magas szinten tartott életszínvonallal betömik az emberek száját, akkor soha nem lesz politikai aktivitás Magyarországon. Én nem állítom, hogy ez bevált. Én azt gondolom, hogy a politikai passzivitás nem ennek volt köszönhető, hanem a félelemnek meg a reménytelenségnek. A népszavazás - akkor is, hogyha sok szempontból bírálható, és bizonyára bírálható az SZDSZ politikája is ezzel kapcsolatban -, mégis arra nagyon jó volt, hogy az emberekben remény támadjon. Csak azért mentek el szavazni és azért szavaztak úgy, ahogy szavaztak, mert változást akarnak. Itt most már a részletek - azt hiszem - az eredmény után már közömbösek is. Itt a magyar választópolgárok a mély, gyökeres, alapvető változás mellett szavaztak. Nem kívánják a régi rendszer elemeit az új demokráciában fenntartani. És biztosítékokat kívánnak arra, hogy valóban parlamenti demokrácia, parlamenti uralom legyen ebben az országban. Ez rendkívül fontos, ez egy nagyon nagy győzelem. (folyt.)
1989. november 30., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
(NŐI HANG) Budapestről ma feladtam Önöknek a kabaré felvételt, majdnem az egészet, jó háromnegyed részét, ami felfért egy szalagra átmásolva, és egy további gyors információ: éjjel-nappal folyik a nyilvános kabaré előkészítése. Öt humorista, a Grétsy nyelvész és rádiósok válogatnak több száz órás anyagból. Készüljenek fel! Főleg a gyengéket, a Nyitrait, a Pestit, a Makvárit, a Kézdit és az autós műsort meg a híreket fogják eredetiben kipécézni, ez most már világos, meg a sportot. Öt humorista és nyelvészek. Erre van pénzük. Műsoridő még nincs kitűzve. Ne hagyják magukat kifigurázni!"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|