|
|
|
|
Pénteken megkezdődik az MSZDP kongresszusa
|
1989. november 2., csütörtök - A kibékülés, a béke kongresszusának nevezték a közelmúltban az MSZDP vezetői pártjuk pénteken kezdődő háromnapos tanácskozását, hiszen reményeik szerint - egy erős, szervezett szociáldemokrata párt bemutatkozása mellett - e kongresszuson végérvényessé lesz és ,,megpecsételődik,, a különböző áramlatok, politikai szárnyak együttműködése.
A belső pártharcok, platformviták - amelyeket nemegyszer a sajtóban is felparázsló személyi összetűzések kísértek - immár elcsitulni látszanak az MSZDP-n belül, s a megegyezést tükrözi a jelenlegi vezetés összetétele is, amelyben egyaránt képviselteti magát az úgynevezett történelmi szárny és a fiatalabb szociáldemokratákat tömörítő Megújulás platform. Természetesen a mostani kongresszus feladata lesz többek közt egy új, legitim vezetés megválasztása, egy olyan testületé, amelytől azt remélik a hazai szociáldemokraták, hogy pártjukat sikeresen bekapcsolhatja nemcsak a magyararországi, hanem az európai politikai élet áramkörébe is. A kongresszuson mintegy ötszáz küldött képviseli a hazai szociáldemokrata mozgalmat, s mellettük számos meghívott, magyar és külföldi vendég, valamint a testvérpártok képviselői kísérhetik figyelemmel a háromnapos rendezvény eseményeit az Építők Rózsa Ferenc Székházában. Jelen lesznek a Svédországban, Franciaországban, Svájcban, Ausztriában élő emigráns szociáldemokraták, akik többségükben az 1948-as egyesülési kongresszust követően hagyták el Magyarországot. A küldöttek a pártprogram, a szervezeti és működési szabályzat megvitatása mellett a szekcióüléseken várhatóan részletesen elemzik majd az MSZDP most kidolgozandó gazdaságpolitikai, kulturális, egészségügyi és agrárprogramjainak tervezetét is. A kongresszus középponti - s vélhetően legélesebb vitával kísért - témája az MSZDP belpolitikai irányvonalának kialakítása, a párt helyének kijelölése a hazai politikai élet palettáján. Az MSZDP jelenlegi vezetőinek ezzel kapcsolatban tett nyilatkozatai szerint egy olyan, liberális politikát folytató, a szociális kérdésekre figyelő pártot képzelnek el, amely egyúttal a munkásmozgalom és a szakszervezeti mozgalom legnemesebb hagyományait juttatja érvényre. (MTI)
1989. november 2., csütörtök 17:43
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
(NŐI HANG) Budapestről ma feladtam Önöknek a kabaré felvételt, majdnem az egészet, jó háromnegyed részét, ami felfért egy szalagra átmásolva, és egy további gyors információ: éjjel-nappal folyik a nyilvános kabaré előkészítése. Öt humorista, a Grétsy nyelvész és rádiósok válogatnak több száz órás anyagból. Készüljenek fel! Főleg a gyengéket, a Nyitrait, a Pestit, a Makvárit, a Kézdit és az autós műsort meg a híreket fogják eredetiben kipécézni, ez most már világos, meg a sportot. Öt humorista és nyelvészek. Erre van pénzük. Műsoridő még nincs kitűzve. Ne hagyják magukat kifigurázni!"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|