|
|
|
|
Nyers Rezső találkozója egyházi vezetőkkel
|
1989. szeptember 7., csütörtök - Nem pártpolitikai célból, hanem az ország jövőjét formáló fontos kérdések megbeszélésére invitálta az MSZMP vezetése találkozóra a magyarországi egyházak vezető személyiségeit az ország házába - hangsúlyozta Nyers Rezső, a Magyar Szocialista Munkáspárt elnöke csütörtökön, a Parlamentben megrendezett eszmecsere bevezetőjében. A mostani találkozó kezdetét a párt új egyházpolitikáját megvitató júliusi KB-ülés jelentette. A párbeszéd is jelzi, hogy az MSZMP, mint önálló politikai mozgalom, kapcsolatokat kíván építeni az egyházakkal is. Nem politikai csatározásba kívánja bevonni az egyházakat, hanem olyan, közösen képviselhető és elfogadható értékek védelmében vállalt együttműködésbe, mint ami a szociálpolitika, az egészségvédelem, a kultúra, az oktatás, a nevelés területén kínálkozik. A találkozón részt vett Barabás János, az MSZMP Politikai Intéző Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára is. (MTI)
1989. szeptember 7., csütörtök 11:38
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
(NŐI HANG) Budapestről ma feladtam Önöknek a kabaré felvételt, majdnem az egészet, jó háromnegyed részét, ami felfért egy szalagra átmásolva, és egy további gyors információ: éjjel-nappal folyik a nyilvános kabaré előkészítése. Öt humorista, a Grétsy nyelvész és rádiósok válogatnak több száz órás anyagból. Készüljenek fel! Főleg a gyengéket, a Nyitrait, a Pestit, a Makvárit, a Kézdit és az autós műsort meg a híreket fogják eredetiben kipécézni, ez most már világos, meg a sportot. Öt humorista és nyelvészek. Erre van pénzük. Műsoridő még nincs kitűzve. Ne hagyják magukat kifigurázni!"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|