|
|
|
|
NSZK: szóvivői nyilatkozat - NDK-menekültek (2.rész)
|
Helmut Kohl kedden sajtóértekezleten értékeli a helyzetet, illetve nyugatnémet intézkedéseket és kezdeményezéseket ismertet a menekültkérdésre vonatkozóan. A nagyarányú hétvégi menekülési hullám után az osztrák-magyar határon át hétfőn újabb menekültek érkeztek a bécsi nyugatnémet nagykövetségére, hogy bejegyeztetésük után áttelepülhessenek az NSZK-ba. A Deutschlandfunk rádióállomás jelentése szerint Von Brühl nagykövet számukat 160-180-ra becsülte. A menekültek létszámát, tehát a most érkezőkét sem lehet pontosan megállapítani, mert sokan közülük a nagykövetségen való jelenkezés nélkül folytatja útját az NSZK-ba. A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöksége felszólította az NDK vezetését, hogy politikai irányvonalán változtatva, a lakosság számára szavatoljon annyi pluralizmust és önálló cselekvési lehetőséget, amennyi immáron magától értetődő a Szovjetunióban is. A magyar határon zajló nagy mértékű keletnémet elvándorlás okát az SPD abban jelöli meg, hogy Berlin népszerűtlen politikájának következtében terjed a reménytelenség érzése. Az emberek főleg azt hiányolják, hogy megtagadják tőlük azt az esélyt, amelyet a szovjetunióbeli, a lengyelországi és a magyarországi reformok tárnak fel ezekben az országokban. +++
1989. augusztus 21., hétfő 17:45
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
(NŐI HANG) Budapestről ma feladtam Önöknek a kabaré felvételt, majdnem az egészet, jó háromnegyed részét, ami felfért egy szalagra átmásolva, és egy további gyors információ: éjjel-nappal folyik a nyilvános kabaré előkészítése. Öt humorista, a Grétsy nyelvész és rádiósok válogatnak több száz órás anyagból. Készüljenek fel! Főleg a gyengéket, a Nyitrait, a Pestit, a Makvárit, a Kézdit és az autós műsort meg a híreket fogják eredetiben kipécézni, ez most már világos, meg a sportot. Öt humorista és nyelvészek. Erre van pénzük. Műsoridő még nincs kitűzve. Ne hagyják magukat kifigurázni!"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|