|
|
|
|
A Belügyminisztérium közleménye (1. rész) (OS)
|
1989. augusztus 10., csütörtök - Az elmúlt évekhez hasonlóan 1989-ben is sok, eddig már több mint tíz millió külföldi élvezte országunk vendégszeretetét, tiszteletben tartva törvényeinket. Egy csekély hányaduk azonban megsérti a magyar jogszabályokat. Közöttük vannak olyan NDK állampolgárok is, akik turistaként érkeznek ugyan Magyarországra, ám később különböző okokra hivatkozva nem kívánnak hazatérni. Többen közülük tiltott határátlépést kísérelnek meg. A közelmúltban - elsősorban a külföldi tömegkommunkációs eszközök révén - a nemzetközi és a hazai közvélemény érdeklődésének középpontjába került kérdéssel kapcsolatban a Belügyminisztérium az alábbiakat közli: Mélyreható társadalmi megújulásunkkal összhangban felülvizsgálatra és átértékelésre kerül emberi jogi, humanitárius politikánk szellemében Magyarország 1989 márciusában csatlakozott a Genfi Menekültügyi Egyezményhez. Csatlakozásunk 1989. június 12-én hatályba lépett. Az egyezmény alkalmazásához azonban szabályoznunk kell a menekültté nyilvánítási eljárást és a menekültek jogállását. Ehhez kapcsolódóan pedig - elsősorban a menekülteket befogadó állomások felállításával és az érintett hatóságok felkészítésével - meg kell teremteni a menedék-kérelmek elbírálásának feltételeit. A nemzetközi gyakorlatnak megfelelő jogszabály kidolgozása és az említett feltételek megteremtése folyamatban van, várhatóan október elejéig megtörténik. Ezen túlmenően a menekültügyi egyezményhez való csatlakozásunk szükségessé teszi a Magyar Népköztársaság által korábban megkötött kétoldalú nemzetközi megállapodásoknak az egyezménnyel történő összehangolását. A szerződések felülvizsgálata megkezdődött. E munka során irányadó szempontként kell érvényesülnie a genfi egyezmény preambulumában megfogalmazott azon elvnek, hogy ,,valamennyi állam, amely a menekültek ügyének társadalmi és humanitárius jellegét elismeri, minden tőle telhetőt megtesz annak megakadályozására, hogy e probléma az államok közötti feszültségek okozója legyen.,, Természetesen ugyanennek a szellemnek az érvényesítését várjuk az érintett államoktól és a hazánkban működő külképviseletektől is. A jelenlegi átmeneti időszakban a menekült státusz elnyerésére irányuló kérelmeket az idegenrendészeti hatóságok vizsgálják meg. Eljárásuk során minden esetben figyelembe veszik a menekültté nyilvánításnak a Genfi Menekültügyi Egyezményben megfogalmazott elveit. (folyt.köv.)
1989. augusztus 10., csütörtök 18:13
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
(NŐI HANG) Budapestről ma feladtam Önöknek a kabaré felvételt, majdnem az egészet, jó háromnegyed részét, ami felfért egy szalagra átmásolva, és egy további gyors információ: éjjel-nappal folyik a nyilvános kabaré előkészítése. Öt humorista, a Grétsy nyelvész és rádiósok válogatnak több száz órás anyagból. Készüljenek fel! Főleg a gyengéket, a Nyitrait, a Pestit, a Makvárit, a Kézdit és az autós műsort meg a híreket fogják eredetiben kipécézni, ez most már világos, meg a sportot. Öt humorista és nyelvészek. Erre van pénzük. Műsoridő még nincs kitűzve. Ne hagyják magukat kifigurázni!"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|