|
|
|
|
Nyers Rezső látogatása Győr-Sopron megyében (3. rész)
|
A látogatás következő állomása a Gardénia Csipkefüggönygyár volt, ahol Földes Imréné igazgató egyebek között arról tájékoztatta az MSZMP elnökét, hogy a vállalat termékeinek 55-60 százalékát a tőkés piacokon értékesiti. Gyártmányaikat a világ több mint 30 országában vásárolják. Nyers rezső megtekintette a gyár uj üzemcsarnokát, majd a megyei pártbizottság székházában vállalatvezetőkkel és pártaktivistákkal az időszerű belpolitikai és gazdaságpolitikai kérdésekről folytatott eszmecserét. A nap folyamán Nyers Rezső sajtótájékoztatót is tartott. A Zala megyei pártértekezlettel kapcsolatos kérdésre válaszolva azt mondta: a történteket a mostanában nem ritka politikai üzemzavarok egyikének tekinti, s ez véleménye szerint részben az előzetes koncepció kiérleletlensége miatt történt, részben pedig azért, mert egyes személyek hirtelenjében nem találták meg a maguk helyét és szerepét. Az útkeresés napjainkra jellemző időszakában, mint mondotta, ilyen jellegü zavarok előállhatnak, de a Zala megyében kialakult helyzetet az MSZMP természetesen nem tekinti a jövő kívántos szervezeti konstrukciójának. A szerdai kecskeméti útjával, az ottani választási gyűléssel kapcsolatban azt hangoztatta: nem kíván a helyi választást megelőzően személy mellett korteskedni, hanem az MSZMP politikáját kivánja megértetni és azt, hogy az MSZMP mennyire lehet szolgálatára a nemzetnek. Vannak ugyanis olyan nyiltan is hangoztatott vélemények, hogy a választóknak az MSZMP ellen kell szavazniuk. Ez nagyon súlyos félreértése a múltnak, a mának, az ország érdekének egyaránt - hangsúlyozta a párt elnöke. (MTI)
1989. augusztus 1., kedd 20:45
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
(NŐI HANG) Budapestről ma feladtam Önöknek a kabaré felvételt, majdnem az egészet, jó háromnegyed részét, ami felfért egy szalagra átmásolva, és egy további gyors információ: éjjel-nappal folyik a nyilvános kabaré előkészítése. Öt humorista, a Grétsy nyelvész és rádiósok válogatnak több száz órás anyagból. Készüljenek fel! Főleg a gyengéket, a Nyitrait, a Pestit, a Makvárit, a Kézdit és az autós műsort meg a híreket fogják eredetiben kipécézni, ez most már világos, meg a sportot. Öt humorista és nyelvészek. Erre van pénzük. Műsoridő még nincs kitűzve. Ne hagyják magukat kifigurázni!"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|