|
|
|
|
Reformműhely tanácskozás Kecskeméten (1. rész)
|
1989. április 15., szombat - A Magyar Szocialista Munkáspárt megújulását, a párt kezdeményező szerepének megteremtését elősegítő országos jelentőségű tanácskozást rendeztek szombaton Kecskeméten. A reformmühely elnevezésű rendezvény kezdete annak az eszmecsere-sorozatnak, amelyen a reformra elszánt, azt következetesen végigvinni akaró erők képviselői szót érthetnek egymással a társadalmi, politikai válságból kivezető út megtalálása érdekében.
Az Erdei Ferenc Művelődési Központ adott otthont a műhelytanácskozásnak, amelynek munkájában részt vett Iványi Pál, a Központi Bizottság titkára, Háromi Csaba, a Pest megyei és Vastagh Pál, a Csongrád megyei Pártbizottság első titkára, a Politikai Bizottság tagjai; továbbá Berecz János és Fejti György, a Központi Bizottság titkárai. Szabó Miklós, a Bács-Kiskun megyei Pártbizottság első titkára köszöntötte a mintegy hatszáz résztvevőt, majd Pozsgay Imre és Nyers Rezső, a Politikai Bizottság tagjai, államminiszterek tartottak előadást a politikai intézményrendszer, illetve a gazdság reformjáról. (folyt.köv.)
1989. április 15., szombat 19:32
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
(NŐI HANG) Budapestről ma feladtam Önöknek a kabaré felvételt, majdnem az egészet, jó háromnegyed részét, ami felfért egy szalagra átmásolva, és egy további gyors információ: éjjel-nappal folyik a nyilvános kabaré előkészítése. Öt humorista, a Grétsy nyelvész és rádiósok válogatnak több száz órás anyagból. Készüljenek fel! Főleg a gyengéket, a Nyitrait, a Pestit, a Makvárit, a Kézdit és az autós műsort meg a híreket fogják eredetiben kipécézni, ez most már világos, meg a sportot. Öt humorista és nyelvészek. Erre van pénzük. Műsoridő még nincs kitűzve. Ne hagyják magukat kifigurázni!"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|