|
|
|
|
A Komárom Megyei Tanács VB ülése - Válságba került vállalatok (1.rész)
|
1989. január 10., kedd - A megye válságos helyzetben lévő vállalatairól tárgyalt kedden Tatabányán tartott ülésén a Komárom Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. Varga Gyula tanácselnök egyebek között elmondta, azért kísérik figyelemmel az ilyen üzemek sorsát, mert egyrészt segíteni akarják kibontakozásukat, másrészt pedig szeretnének közre működni a felszabaduló munkaerő elhelyezésében.
A testület kiemelten foglalkozott az esztergomi Labor Műszeripari Művekkel és a Tatabányai Bányákkal. Stachó Tamás miniszteriumi főtanácsos, aki a múlt év közepe óta vállalati biztosként irányítja a fizetőképtelenné vált műszeripari műveket, arról tájékoztatta a tanácsot, hogy sikertelenül zárult a felszámolást megelőző egyeztető eljárás, amely a vállalat és annak hitelezői között zajlott le a Magyar Gazdasági Kamara irányításával. A Labor MIM 947 hitelezőjének írásban olyan ajánlatot tettek, hogy engedjék el követelésük harminc százalékát, a fennmaradó hetven százalékkal pedig alakítsák át két részvénytársasággá a vállalatot. A részvénytársaságok alapításával és az ezzel együttjáró termékszerkezet-váltással új típusú gazdálkodásba kezdhetnének az új tulajdonosok által diktált feltételek szerint. A tartozás harminc százalékának elengedése meghatározó lenne a vállalat sorsát illetően, mert így kerülhetne egyensúlyba vagyona és adóssága. Az ajánlatot a hitelezők többsége elfogadta, egy részük azonban nem is válaszolt a levélre, másik részük pedig nem hajlandó egyezkedni, hanem összes követelésének visszafizetését követeli a vállalattól. Így patthelyzet alakult ki, mert a többség engedménye nem elégséges a pénzügyi helyzet ilyen módon történő rendezéséhez, illetve a részvénytársaságok megalakításához. A kamara néhány napon belül tájékoztatja a szanáló szervezetet a sikertelen egyeztető tárgyalásról. Ezt követően a tárcaközi bizottság foglal állást abban a kérdésben, hogy szanálják vagy pedig felszámolják az esztergomi Labor Műszeripari Műveket. Vas László, a Tatabányai Bányák vezérigazgatója arról tájékoztatta az ülés résztvevőit, hogy a napokban aláírt módosított szanálási eljárás lehetőséget nyújt a vállalat talpra állásához, ahhoz, hogy 1990-től már jövedelmezően dolgozzon. A létszámot mintegy 1800 fővel csökkentik. (folyt.köv.)
1989. január 10., kedd 17:57
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
A Komárom Megyei Tanács VB ülése - Válságba került vállalatok (2.rész)
|
Közülük 800-an nyugdíjba mennek - egy részük korengedménnyel. 460 bányásznak a dorogi és az oroszlányi bányáknál keresnek munkahelyet. Fokozatosan megszüntetik a lengyel bányászok foglalkoztatását. Mintegy 250-300, többségében szakképzetlen dolgozó elhelyezéséhez kérik a tanácsok segítségét. (MTI)
1989. január 10., kedd 17:59
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
(NŐI HANG) Budapestről ma feladtam Önöknek a kabaré felvételt, majdnem az egészet, jó háromnegyed részét, ami felfért egy szalagra átmásolva, és egy további gyors információ: éjjel-nappal folyik a nyilvános kabaré előkészítése. Öt humorista, a Grétsy nyelvész és rádiósok válogatnak több száz órás anyagból. Készüljenek fel! Főleg a gyengéket, a Nyitrait, a Pestit, a Makvárit, a Kézdit és az autós műsort meg a híreket fogják eredetiben kipécézni, ez most már világos, meg a sportot. Öt humorista és nyelvészek. Erre van pénzük. Műsoridő még nincs kitűzve. Ne hagyják magukat kifigurázni!"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|