|
|
|
|
Cseh-szlovák-közi egyeztetés - kiegészítés MTIK1028-as hírhez
|
Prága, 1990. november 5. hétfő (MTI-tud) - A csehszlovák
gazdaság a Cseh Köztársaság gazdaságának és a Szlovák Köztársaság
gazdaságának olyan értelmű integrációját jelenti, amelyben
egységes a belső piac - vagyis közös a fizetőegység, és szabadon
áramlanak a személyek, az árucikkek és a pénzeszközök. Ez volt a
legfontosabb megállapítása annak a tájékoztatónak, amit a
csehszlovák miniszterelnök, valamint a cseh és a szlovák kormányfő
hétfői prágai megbeszéléséről adtak.
Marian Calfa, Petr Pithart és Vladimír Meciar még ezen a héten saját kormánya elé terjeszti mindazt, amiben sikerült megállapodni az úgynevezett kompetenciák kérdéskörében. A törekvések lényege abban fogalmazható meg, hogy számos, eddig szövetségi hatáskörben levő ügyet köztársasági hatáskörbe utalnak.
A cél az, hogy a kompetenciák új elosztása a jövő év elejétől tegye lehetővé a gazdasági reform kibontakoztatását. Ennek érdekében még az idén törvényhozás elé kell vinni a csomagot, hogy módosíthassák az alkotmányos előírásokat. Az egységes pénzkibocsátás elve mellett a külpolitika és a védelem az a terület, amely a változások után is szövetségi kézben marad - tűnik ki az ismertetésből, amely korántsem bővelkedik konkrét részletekben. +++
1990. november 5., hétfő 20:11
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
Békéscsaba 26-775: Dobos Attila nagylemezt kér.
- A műsor megindulásának első percétől nézem a műsort, a sky-t és a Supert is szoktam nézni, és mondhatom, nem kell szégyenkeznünk. Rendkívül tetszik maga a keret, a fesztelenség, rertdkivül jók a videoklippek, nem harsány a műsor, ugy hogy tartsák ezt a szinvonalat, ugy hogy tartsák ezt a nívót, én teljesen ott hagytam az l-es műsort, amióta megindultak. Köszönöm hogy meghallgattak.
- Geribi Miklósné vagyok, 206-069 Dobos Attila nagylemezt kér. A műsoruk az nagyon jó, szép, változatos, nagyon sok sikert kívánok a további programokhoz.
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. január 8. Levelet kaptam Pártay Tivadartól, amelyben megbízott a kisgazdapárt pártfőügyészi tisztség éves ellátásával. Nagyon elgondolkodtatott ez a megbízás, mert megtiszteltetésnek és eddigi munkám elismerésének tekintettem. Közrejátszhatott ebben, hogy közismert volt apám egykori kisgazdapárti tagsága, és különösen az, hogy 1945-ben ő szervezte újjá a pártot Vas megyében. Én akkortájt 1946-1949-ig, mint pécsi egyetemi hallgató, mezei jogászként a szombathelyi Nyugati Kis Újság munkatársa voltam."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|