|
|
|
|
A prágai tüntetés dokumentumai 1.
|
München, 1989. augusztus 30. (SZER, Kommentár nélkül) - A mikrofonnál Kasza László. - Kedden este néhány perccel 6 óra előtt egy nyakkendős középkorú férfi jött ki Csehszlovákia budapesti nagykövetségének kapuján: a konzul. Az épület előtt napok óta tiltakozó sztrájkot folytató, zömében fiatal csoporttal egyetlen mondatos hírt közölt: - Fejenként ötezer korona büntetés, és rögtön el kell hagyniuk Csehszlovákiát. - Éljen - A prágai diplomata feltehetően nem részesült ilyen ünneplésben eddigi pályafutása alatt egyetlen mondatért. Szertefoszlottak az aggodalmak, hogy a csehszlovák hatóságok elrettentő példát akarnak szolgáltatni és börtönbüntetésre ítélik Deutsch Tamást és Kerényi Györgyöt, azt a két magyar fiatalt, akit augusztus 21-ikén Csehszlovákia megszállásának évfordulója alkalmával tartóztattak le a prágai Vencel téren. A csehszlovák követség előtt várakozók azonnal a Ferihegyi repülőtérre mentek, ahol már több százan várták a prágai gép érkezését. Deutsch Tamás és Kerényi György fáradtan, de látható megkönnyebbüléssel fogadta az üdvözlést. Munkatársunk, Varga György mikrofonja előtt csak rövid nyilatkozatot tettek. Először Kerényi György beszélt. - Kaptunk egy ítéletet, megnyugodtunk ebben. Azt tudom még erről elmondani, hogy itt ami összecsapott, ahhoz mi kicsik vagyunk. Nem akarom ezt kommentálni. Most fáradtak vagyunk bármilyen nyilatkozatot is mondani - azt hiszem Tamás helyett is ezt elmondhatom -, viszont a köszönetet szeretnénk elmondani. (folyt.)
1989. augusztus 30., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
Békéscsaba 26-775: Dobos Attila nagylemezt kér.
- A műsor megindulásának első percétől nézem a műsort, a sky-t és a Supert is szoktam nézni, és mondhatom, nem kell szégyenkeznünk. Rendkívül tetszik maga a keret, a fesztelenség, rertdkivül jók a videoklippek, nem harsány a műsor, ugy hogy tartsák ezt a szinvonalat, ugy hogy tartsák ezt a nívót, én teljesen ott hagytam az l-es műsort, amióta megindultak. Köszönöm hogy meghallgattak.
- Geribi Miklósné vagyok, 206-069 Dobos Attila nagylemezt kér. A műsoruk az nagyon jó, szép, változatos, nagyon sok sikert kívánok a további programokhoz.
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. január 8. Levelet kaptam Pártay Tivadartól, amelyben megbízott a kisgazdapárt pártfőügyészi tisztség éves ellátásával. Nagyon elgondolkodtatott ez a megbízás, mert megtiszteltetésnek és eddigi munkám elismerésének tekintettem. Közrejátszhatott ebben, hogy közismert volt apám egykori kisgazdapárti tagsága, és különösen az, hogy 1945-ben ő szervezte újjá a pártot Vas megyében. Én akkortájt 1946-1949-ig, mint pécsi egyetemi hallgató, mezei jogászként a szombathelyi Nyugati Kis Újság munkatársa voltam."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|