|
|
|
|
Öttusa világbajnokság a BS-ben (3. rész)
|
Nemcsak a versenyzők vándoroltak egyik pástról a másikra, hanem a közönség is állandó mozgásban volt. Mindig a magyar trió mögötti részen ,,ütöttek tábort,,, s biztatták dobszóval, tapssal, kiabálással a csapatot. Persze, ugyanezt tették a Budapesten tartózkodó külföldiek is, aki saját kedvenceiket üzték, hajtották. Nagy volt a hangzavar. A magyar együttes fájó vereséget szenvedett egy osztrák, svájci vegyescsapattól 5:4 arányban. Ezután jött azonban az egyik kemény dió, a brit csapat. Itt sikerült 5:4-re győzni. Ezt követte a Tajvan elleni sima 6:3. Az amerikai Robert Stull állt az élen 17 győzelemmel és 3 vereséggel, nagyon jól vivtak a szovjetek, Vahtang Jagorasvili mérlege 16 győzelem 4 vereség, Leonyid Vitoszlaviszkijé 15/5. De az élbolyban volt Fábián László és Mizsér Attila is, akik - csakugy mint Anatolij Sztarosztyin - 14/6-os mérleget tudhattak magukénak. Sajnos Martinek Jánosnak nemigen ment a vivás, a 6. forduló utáni mérlege 8 győzelem és 12 vereség volt. Egy ujabb vegyescsapat volt az ellenfél (portugál, brazil, guatemalai) akiket sikerült 9:0 arányban verni. Kellett is ez a találatarány-javitás. A 8. fordulóban jött az igazi megmérettetés, a magyar - szovjet összecsapás. Az első párban Fábián és Jagorasvili vivott. A szovjet versenyző még fel sem ocsúdott, Fábián máris bevitte a találatot. Ugyanilyen villámgyors győzelmet aratott Mizsér Vitoszlavszkij ellen (az U. Dózsa öttusázója életében először verte meg a szovjet vetélytársát), s Martinek is pillanatok alatt ,,végzett,, Sztarosztyinnal. Mizsér ujabb győzelmét Jagorasvili ellen könyvelhette el. 4:0-ás vezetés után Martinek kikapott Vitoszlavszkijtól, Fábián legyőzte Sztarosztyint, aztán Martinek ujabb veresége következett - ezuttal Jagorasvilitől. Az utolsó két találkozó is szovjet győzelmet hozott: Vitoszlavszkij Fábiánt, Sztarosztyin Mizsért győzte le. Végül Fábián és Mizsér 2-2, Martinek 1 győzelmével 5:4-re győzött a magyar együttes. (folyt.köv.)
1989. augusztus 30., szerda 13:07
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
Békéscsaba 26-775: Dobos Attila nagylemezt kér.
- A műsor megindulásának első percétől nézem a műsort, a sky-t és a Supert is szoktam nézni, és mondhatom, nem kell szégyenkeznünk. Rendkívül tetszik maga a keret, a fesztelenség, rertdkivül jók a videoklippek, nem harsány a műsor, ugy hogy tartsák ezt a szinvonalat, ugy hogy tartsák ezt a nívót, én teljesen ott hagytam az l-es műsort, amióta megindultak. Köszönöm hogy meghallgattak.
- Geribi Miklósné vagyok, 206-069 Dobos Attila nagylemezt kér. A műsoruk az nagyon jó, szép, változatos, nagyon sok sikert kívánok a további programokhoz.
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. január 8. Levelet kaptam Pártay Tivadartól, amelyben megbízott a kisgazdapárt pártfőügyészi tisztség éves ellátásával. Nagyon elgondolkodtatott ez a megbízás, mert megtiszteltetésnek és eddigi munkám elismerésének tekintettem. Közrejátszhatott ebben, hogy közismert volt apám egykori kisgazdapárti tagsága, és különösen az, hogy 1945-ben ő szervezte újjá a pártot Vas megyében. Én akkortájt 1946-1949-ig, mint pécsi egyetemi hallgató, mezei jogászként a szombathelyi Nyugati Kis Újság munkatársa voltam."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|