|
|
|
|
- Pozsgay beszéde - 1. folyt.
|
A nyugat-berlini közönség, az Európai Akadémia hallgatósága különösen akkor jött lázba, amikor Pozsgay így folytatta: Az önök tapasztalata, e sok megpróbáltatásnak kitett társadalom tapasztalata nagyban segíthet bennünket. Íme ezt mondja a Kelet által annyit becsmérelt Nyugat-Berlinről az egyik ottani kommunista vezető politikus, aki saját hazájában az elkövetkező őszön könnyen vezetővé válhat. Az ellentét nem lehetett volna nagyobb Pozsgay reménybeli üzenete, a megosztott Európa egyesítése - Németországot is beleértve - valamint George Bush elnök néhány nappal később elmondott, felmelegített kliséje a "bontsátok le a berlini falat" között. Ez a beszéd mind Keleten, mind Nyugaton kevesebb visszhangra talált, hisz már Reagan elnöktől is hallották a németek, akik jól tudják, hogy nem fog bekövetkezni. Pozsgay azonban alapos okot adott Kelet-Németország vezetőségének és szövetségeseinek is a aggodalomra. Rámutatott, hogy a sztálinista tipusú diktatúra mindeddig válsággal küzd, képtelen a reformra, egyedül az segíthet rajta, ha megváltoztatják. Magyarország egyes nyugati barátai most azon aggódnak, hogy az ország túl gyors a politikai reformokkal, és túl lassú a gazdaságiak terén. Viszont a politikai reform előfeltétele az államgazdaság megreformálásának. Tartsák emlékezetükbe - mondotta Pozsgay -, a magyar kommunisták nem azért reformálnak, mert jótékonyak, hanem mert nincs más választásuk. (folyt.)
1989. június 9., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
Békéscsaba 26-775: Dobos Attila nagylemezt kér.
- A műsor megindulásának első percétől nézem a műsort, a sky-t és a Supert is szoktam nézni, és mondhatom, nem kell szégyenkeznünk. Rendkívül tetszik maga a keret, a fesztelenség, rertdkivül jók a videoklippek, nem harsány a műsor, ugy hogy tartsák ezt a szinvonalat, ugy hogy tartsák ezt a nívót, én teljesen ott hagytam az l-es műsort, amióta megindultak. Köszönöm hogy meghallgattak.
- Geribi Miklósné vagyok, 206-069 Dobos Attila nagylemezt kér. A műsoruk az nagyon jó, szép, változatos, nagyon sok sikert kívánok a további programokhoz.
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. január 8. Levelet kaptam Pártay Tivadartól, amelyben megbízott a kisgazdapárt pártfőügyészi tisztség éves ellátásával. Nagyon elgondolkodtatott ez a megbízás, mert megtiszteltetésnek és eddigi munkám elismerésének tekintettem. Közrejátszhatott ebben, hogy közismert volt apám egykori kisgazdapárti tagsága, és különösen az, hogy 1945-ben ő szervezte újjá a pártot Vas megyében. Én akkortájt 1946-1949-ig, mint pécsi egyetemi hallgató, mezei jogászként a szombathelyi Nyugati Kis Újság munkatársa voltam."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|