|
|
|
|
Lapvélemények - 2. folyt.
|
- Budapest megszabadult a múltjától - így a beszámoló címe, melyet a párizsi Libération tudósítója küld Magyarországról Kádár János leváltásának másnapján Pestről, első útjáról a Kozma utcai temetőből fényképpel és a híres 301-es parcella szomszédságából. Népfelkelés volt tehát 1956-ban, avagy ellenforradalom, melynek legnevesebb mártírjait méltó módon újra elhantolni június 16-ikán készül a magyar nép? A francia kormányzat még mindig nem döntött egyértelműen, de döntött már a közhangulat - így a beszámoló -, ha Nagy Imre írásai, életrajzai ott láthatók a könyvkereskedések kirakatában. És ezt a benyomást erősíti meg a megkérdezett történelmi tanú, Vásárhelyi Miklós. Az igazságtevés - mondja ő - össznépi igény és méginkább az a fiatalság körében. 1956 követeléseinek, a politikai pluralizmusnak, a gazdasági liberalizálódásnak megvalósítására most békés út nyílhat fegyveres szovjet beavatkozás nélkül, akár Moszkva hallgatólagos jóváhagyásával. Meddig mehet el az ország ezen az úton? - erről faggatja a francia tudósító Horn Gyula külügyminisztert, Major Lászlót a Központi Bizottság szóvivőjét, illetve Várkonyi Pétert, a Magyar Nemzet helyettes szerkesztőjét. Gorbacsov felfüggesztette a Brezsnyev-doktrínát - így Várkonyi Péter. Horn Gyula szerint a népi demokrácia kifejezés álcázása a demokrácia hiányának, a Kelet-Európában bevezetett szocializmus pedig Marx eszméjének megcsúfolása volt. És még Major László is úgy mondja: az uralkodó pártok váltogatására is eljöhet előbb-utóbb az idő. (folyt.)
1989. május 11., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
Békéscsaba 26-775: Dobos Attila nagylemezt kér.
- A műsor megindulásának első percétől nézem a műsort, a sky-t és a Supert is szoktam nézni, és mondhatom, nem kell szégyenkeznünk. Rendkívül tetszik maga a keret, a fesztelenség, rertdkivül jók a videoklippek, nem harsány a műsor, ugy hogy tartsák ezt a szinvonalat, ugy hogy tartsák ezt a nívót, én teljesen ott hagytam az l-es műsort, amióta megindultak. Köszönöm hogy meghallgattak.
- Geribi Miklósné vagyok, 206-069 Dobos Attila nagylemezt kér. A műsoruk az nagyon jó, szép, változatos, nagyon sok sikert kívánok a további programokhoz.
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. január 8. Levelet kaptam Pártay Tivadartól, amelyben megbízott a kisgazdapárt pártfőügyészi tisztség éves ellátásával. Nagyon elgondolkodtatott ez a megbízás, mert megtiszteltetésnek és eddigi munkám elismerésének tekintettem. Közrejátszhatott ebben, hogy közismert volt apám egykori kisgazdapárti tagsága, és különösen az, hogy 1945-ben ő szervezte újjá a pártot Vas megyében. Én akkortájt 1946-1949-ig, mint pécsi egyetemi hallgató, mezei jogászként a szombathelyi Nyugati Kis Újság munkatársa voltam."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|