|
|
|
|
Nemzetközi sajtókonferencia a Központi Bizottság hétfői üléséről (2. rész)
|
A Magyar Hírlap azt kérdezte: ki lesz a párt elnöke? Elképzelhető, hogy Nyers Rezső? A válasz szerint jelölő bizottság készít javaslatot, miként más megüresedett funkciók esetében is. Az MTI munkatársa annak a hétfőn megjelent interjúnak a hatásáról érdeklődött, amelyet a Magyar Nemzet készített Lengyel László közgazdásszal. Az írásban ugyanis javaslat fogalmazódott meg a hatalmi központnak az MSZMP-től a Minisztertanácshoz történő áthelyezésére - előrevetítve ennek minden konzekvenciáját. Szerepelt a cikkben az is, hogy Pozsgay Imre államminiszter esetleg felveti a javaslatot a KB ülésén. Megtörtént-e ez, s ha igen, a testület hogyan foglalt állást? - szólt a kérdés. Fejti György leszögezte: Pozsgay Imre a sajtóból értesült erről a kezdeményezésről. A továbbiakban utalt arra a vitára, amely az új pártokkal, társadalmi formációkkal folytatandó eszmecseréről alakult ki a KB-ülésen. Elmondta: nem ért egyet az ellenzéki szervezetek egy részének azzal a kinyilvánitott szándékával, hogy a politikai tárgyalásokat megelőzően nem kívánnak kontaktust teremteni a kormányzati szervekkel. Az őszre tervezett országos pártértekezlettel összefüggésben is több kérdés hangzott el. A Magyar Rádió és a Reuter tudósítójának érdeklődésére Kovács Jenő kifejtette: a tanácskozás összehívásának részleteiről várhatóan a Központi Bizottság következő ülésén születik döntés. Az azonban már most elmondható, hogy a küldötteket a lehető legközvetlenebb és legdemokratikusabb módon választják meg. A küldöttválasztás gyakorlati módjáról a KB később dönt. Az osztályvezető válaszát Fejti György azzal egészítette ki, hogy a tanácskozáson szükség szerint alkalom nyílik a pártvezetés tisztikarának megújítására is. Ennek mértékéről nem bocsátkozott jóslásokba, azonban hangsúlyozta, hogy a várhatóan versenyjellegű választások során mind koncepcionálisan, mind személyi összetételében erős, és a párttagság döntő többségének bizalmát bíró testületeket kell kialakítani. (folyt.köv.)
1989. május 9., kedd 20:24
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
Békéscsaba 26-775: Dobos Attila nagylemezt kér.
- A műsor megindulásának első percétől nézem a műsort, a sky-t és a Supert is szoktam nézni, és mondhatom, nem kell szégyenkeznünk. Rendkívül tetszik maga a keret, a fesztelenség, rertdkivül jók a videoklippek, nem harsány a műsor, ugy hogy tartsák ezt a szinvonalat, ugy hogy tartsák ezt a nívót, én teljesen ott hagytam az l-es műsort, amióta megindultak. Köszönöm hogy meghallgattak.
- Geribi Miklósné vagyok, 206-069 Dobos Attila nagylemezt kér. A műsoruk az nagyon jó, szép, változatos, nagyon sok sikert kívánok a további programokhoz.
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. január 8. Levelet kaptam Pártay Tivadartól, amelyben megbízott a kisgazdapárt pártfőügyészi tisztség éves ellátásával. Nagyon elgondolkodtatott ez a megbízás, mert megtiszteltetésnek és eddigi munkám elismerésének tekintettem. Közrejátszhatott ebben, hogy közismert volt apám egykori kisgazdapárti tagsága, és különösen az, hogy 1945-ben ő szervezte újjá a pártot Vas megyében. Én akkortájt 1946-1949-ig, mint pécsi egyetemi hallgató, mezei jogászként a szombathelyi Nyugati Kis Újság munkatársa voltam."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|