|
|
|
|
Felkészülés a tavaszi mezőgazdasági munkákra - Sajtótájékoztató a MÉM-ben (2. rész)
|
A tavaszi növények szaporító anyagából egyébként kiegyensúlyozott, jó az ellátás. A vetőmagkereskedelmi vállalat a nagyüzemek igényeit ki tudja elégíteni, a megrendelt vetőmagok csaknem 70 százalékát már kiszállította. Csupán a zöldségnövények szaporító anyagainak ellátásában adódtak kisebb gondok, főként a külföldi beszerzések miatt. Az importmagok azonban most már folyamatosan érkeznek, így a hónap végéig a kiszállítás befejeződik. A műtrágyák közül a kálium és a foszfor tartalmúakból az első félévre elegendő a készlet, akadozik viszont az ellátás a nitrogén műtrágyákból. Az üzemek igénye 500 ezer tonna. Ehhez képest mintegy 60 ezer tonna, főként a hazai gyártású műtrágya hiányzik. A szovjet szállítók az idén maradéktalanul teljesítették a vállalt kötelezettségüket, sőt várható, hogy a további, mintegy 30 ezer tonna szállítására is vállalkoznak. Kedvezőtlen a növényvédőszer-ellátás helyzete, mivel a hazai vegyipartól egyre kevesebb szert kap a mezőgazdaság, és jelentős mértékben csökkent a szocialista országok szállítása is. A tavaszi munkák kezdetéig javulni fog a növényvédőszer-ellátás, mivel az utóbbi heteken gyorsult e cikkek tőkés importja. A sajtótájékoztatón bejelentették: megfelelően halad az áregyeztető szervezetnek a kialakítása, amelyet a Minisztertanács döntése alapján a MÉM és az Árhivatal hoz létre. A szervezet feladata, hogy megvédje a termelőket az ipari termékek árának túlzott emelésétől, alkuba bocsátkozzék, esetenként kikényszerítse az áremelés elhalasztását. A szervezet munkájában egyebek között részt vesz a TOT, az Állami Gazdaságok Országos Egyesülése, valamint a létrejövő Mezőgazdasági Kamara is. (MTI)
1989. február 21., kedd 17:06
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
Békéscsaba 26-775: Dobos Attila nagylemezt kér.
- A műsor megindulásának első percétől nézem a műsort, a sky-t és a Supert is szoktam nézni, és mondhatom, nem kell szégyenkeznünk. Rendkívül tetszik maga a keret, a fesztelenség, rertdkivül jók a videoklippek, nem harsány a műsor, ugy hogy tartsák ezt a szinvonalat, ugy hogy tartsák ezt a nívót, én teljesen ott hagytam az l-es műsort, amióta megindultak. Köszönöm hogy meghallgattak.
- Geribi Miklósné vagyok, 206-069 Dobos Attila nagylemezt kér. A műsoruk az nagyon jó, szép, változatos, nagyon sok sikert kívánok a további programokhoz.
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. január 8. Levelet kaptam Pártay Tivadartól, amelyben megbízott a kisgazdapárt pártfőügyészi tisztség éves ellátásával. Nagyon elgondolkodtatott ez a megbízás, mert megtiszteltetésnek és eddigi munkám elismerésének tekintettem. Közrejátszhatott ebben, hogy közismert volt apám egykori kisgazdapárti tagsága, és különösen az, hogy 1945-ben ő szervezte újjá a pártot Vas megyében. Én akkortájt 1946-1949-ig, mint pécsi egyetemi hallgató, mezei jogászként a szombathelyi Nyugati Kis Újság munkatársa voltam."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|