|
|
|
|
Szegedi alternatív szervezetek tiltakozása KISZ kezelésében lévő épület tulajdonjogának megváltoztatása miatt
|
1989. január 17., kedd - A FIDESZ szegedi regionális szervezete, a főleg értelmiségieket tömörítő Szegedi Körgát Klub, a MDF szegedi elnöksége, a Szabad Demokraták Szegedi szervezete kedden nyilatkozatot juttatott el a szerkesztőségekhez, amelyben tiltakozásukat fejezték ki a Csongrád Megyei KISZ Vezetőképző Intézet tulajdonjogának megváltoztatása miatt.
A mintegy 10 hektáron lévő komplett oktatási központot a KISZ Csongrád megyei bizottsága 100 forintért eladta a KISZ Központi Bizottságának. A magyar állam tulajdonát képező intézmény, amely eddig a KISZ Csongrád megyei bizottságának csupán kezelésében volt, így a KISZ KB tulajdonába került. Hasonlóan jártak el az ugyancsak a Csongrád megyei KISZ bizottság kezelésében lévő mártélyi Tisza parti üdülővel is. Az alternatív szervezetek jogilag megengedhetetlennek tartják, hogy a szélesebb értelemben vett állami tulajdon így egy társadalmi szervezet tulajdonába kerül, holott eddig egyik megyei szerve az ingatlannak csak kezelési jogával rendelkezett. Etikailag is elfogadhatatlannak ítélik, hogy a több tízmillió forint értékű ingatlannak tulajdonjogával gazdagodjon így a KISZ, kizárva e javakból a társadalom más rétegeit. A szegedi alternatív szervezetek nyilatkozatukat megküldték a kormány elnökének, az illetékes miniszternek, szegedi országgyűlési képviselőjüknek és az adás-vételi ügy sürgős felülvizsgálatát kérik. (MTI)
1989. január 17., kedd 15:56
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
Békéscsaba 26-775: Dobos Attila nagylemezt kér.
- A műsor megindulásának első percétől nézem a műsort, a sky-t és a Supert is szoktam nézni, és mondhatom, nem kell szégyenkeznünk. Rendkívül tetszik maga a keret, a fesztelenség, rertdkivül jók a videoklippek, nem harsány a műsor, ugy hogy tartsák ezt a szinvonalat, ugy hogy tartsák ezt a nívót, én teljesen ott hagytam az l-es műsort, amióta megindultak. Köszönöm hogy meghallgattak.
- Geribi Miklósné vagyok, 206-069 Dobos Attila nagylemezt kér. A műsoruk az nagyon jó, szép, változatos, nagyon sok sikert kívánok a további programokhoz.
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. január 8. Levelet kaptam Pártay Tivadartól, amelyben megbízott a kisgazdapárt pártfőügyészi tisztség éves ellátásával. Nagyon elgondolkodtatott ez a megbízás, mert megtiszteltetésnek és eddigi munkám elismerésének tekintettem. Közrejátszhatott ebben, hogy közismert volt apám egykori kisgazdapárti tagsága, és különösen az, hogy 1945-ben ő szervezte újjá a pártot Vas megyében. Én akkortájt 1946-1949-ig, mint pécsi egyetemi hallgató, mezei jogászként a szombathelyi Nyugati Kis Újság munkatársa voltam."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|