|
|
|
|
NSZK: Grósz-visszhang
|
Flesch István, az MTI tudósítója jelenti:
Bonn, 1989. március 24. péntek (MTI-tud.) - Mihail Gorbacsov és Grósz Károly a két ország reformpolitikáját és gazdasági együttműködését jó hangulatú találkozón, jó barátként vitatta meg - hangsúlyozta péntek esti híradójában a ZDF nyugatnémet tévéállomás. A magyar politikus moszkvai látogatásáról részletes jelentést közölt a Deutschlandfunk, az NSZK országos rádióadója is.
A tudósítások kiemelték a budapesti vendég szavait arról, hogy a két reformfolyamat között van hasonlóság, mindamellett Magyarország - a Szovjetuniótól eltérően - a többpártrendszer meghonosítására törekszik. Mind a tévé-, mind a rádióállomás hangsúlyozta azt a moszkvai tárgyalásokból fakadó következtetést, hogy minden szocialista ország a saját útját járja. A ZDF idézte Grósz Károlynak a moszkvai nemzetközi sajtóértekezleten elhangzott tájékoztatását, amely szerint a megvitatott témák egyikében sem volt ellentét a felek között. A nyugatnémet hírközlés emlékeztetett, hogy az utóbbi hónapokban kiváltképp szorossá vált a szovjet és a magyar legfelső vezetés érintkezése. Fontos esemény volt Németh Miklós kormányfő moszkvai útja is - mutatott rá a Deutschlandfunk.+++
1989. március 24., péntek 20:04
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
Békéscsaba 26-775: Dobos Attila nagylemezt kér.
- A műsor megindulásának első percétől nézem a műsort, a sky-t és a Supert is szoktam nézni, és mondhatom, nem kell szégyenkeznünk. Rendkívül tetszik maga a keret, a fesztelenség, rertdkivül jók a videoklippek, nem harsány a műsor, ugy hogy tartsák ezt a szinvonalat, ugy hogy tartsák ezt a nívót, én teljesen ott hagytam az l-es műsort, amióta megindultak. Köszönöm hogy meghallgattak.
- Geribi Miklósné vagyok, 206-069 Dobos Attila nagylemezt kér. A műsoruk az nagyon jó, szép, változatos, nagyon sok sikert kívánok a további programokhoz.
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. január 8. Levelet kaptam Pártay Tivadartól, amelyben megbízott a kisgazdapárt pártfőügyészi tisztség éves ellátásával. Nagyon elgondolkodtatott ez a megbízás, mert megtiszteltetésnek és eddigi munkám elismerésének tekintettem. Közrejátszhatott ebben, hogy közismert volt apám egykori kisgazdapárti tagsága, és különösen az, hogy 1945-ben ő szervezte újjá a pártot Vas megyében. Én akkortájt 1946-1949-ig, mint pécsi egyetemi hallgató, mezei jogászként a szombathelyi Nyugati Kis Újság munkatársa voltam."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|