|
|
|
|
Grósz-sajtóértekezlet (1. rész)
|
Moszkva, 1989. március 24. péntek. (MTI-tud.) - Örömmel állapíthatom meg, hogy egyetlen egy olyan téma sem volt a több mint háromórás főtikári találkozón, amelyben véleményünk eltért volna, valamilyen érdekellentétet tapasztaltunk volna. Ezért máris megvonhatom a látogatás első mérlegét: gazdag élményanyaggal megyünk haza, az együttműködés készségével, szándékával - mondta Grósz Károly. Az MSZMP főtitkára ezekkel a szavakkal összegezte egynapos munkalátogatásának eredményeit azon a pénteki sajtóértekezleten, amelyet a moszkvai külügyminisztérium sajtóközpontjában tartott.
A magyar vezető a termet csaknem zsúfolásig megtöltő újságírók láttán megjegyezte, hogy jelenlétükben a világsajtónak a Magyar Népköztársaság iránt megnyilvánuló őszinte érdeklődését látja. Ezt igazolta az is, hogy a rövid, tízperces bevezető után 15 újságíró kérdéseire válaszolt, együttvéve egy órán át. A látogatás előzményeiről, okairól szólva Grósz Károly azt hangoztatta, hogy semmi sem pótolhatja, a nyílt, őszinte beszélgetéseket. Mai világunkban nem elég csupán ismernünk, de meg is kell értenünk egymást. A magyar vezető ennek kapcsán utalt a tavaly júliusban Moszkvában, illetve a VSZ PTT ülésén nemzetközi és kétoldalú kérdésekről Gorbacsovval folytatott megbeszélésekre, az azóta is folyamatos, érdemi kapcsolatokra. Kitért arra, hogy jelentős események történtek mindkét párt, mindkét ország életében a tavalyi pártértekezletek óta, s ezért a látogatás célja volt a tájékoztatás, a tapasztalatcsere az elmúlt tíz hónap fejlődéséről. A tapasztalatcsere segíti az esetleges félreértések tisztázását, s ez vonatkozik minden szocialista ország egymás közötti viszonyára. A tárgyalások témáiról elmondta, hogy áttekintették az Egyesült Államok formálódóban levő kelet-európai politikáját, érintették a nyugat-európai integrációhoz fűzödő viszony, a leszerelés, a kelet-nyugati együttműködés, a Varsói Szerződés katonai rendszere korszerűsítésének kérdéseit. - A fő figyelem természetesen a kétoldalú kapcsolatok, a kétoldalú együttműködés témájára irányult - mondta a magyar politikus. - A politikai együttműködés magas szinvonalú, ez azonban a gazdasági együttműködésről korántsem mondható el, itt még messze a lehetőségek határain belül vagyunk. Grósz Károly bevezető nyilatkozatában külön kitért a mintegy kétszázezres szovjetunióbeli magyar nemzetiség sorsára. Mint mondta, a magyar kisebbségnek kedvezőek a lehetőségei a nemzeti kultúra, hagyományok őrzésére, ápolására. (folyt.)
1989. március 24., péntek 17:36
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
Békéscsaba 26-775: Dobos Attila nagylemezt kér.
- A műsor megindulásának első percétől nézem a műsort, a sky-t és a Supert is szoktam nézni, és mondhatom, nem kell szégyenkeznünk. Rendkívül tetszik maga a keret, a fesztelenség, rertdkivül jók a videoklippek, nem harsány a műsor, ugy hogy tartsák ezt a szinvonalat, ugy hogy tartsák ezt a nívót, én teljesen ott hagytam az l-es műsort, amióta megindultak. Köszönöm hogy meghallgattak.
- Geribi Miklósné vagyok, 206-069 Dobos Attila nagylemezt kér. A műsoruk az nagyon jó, szép, változatos, nagyon sok sikert kívánok a további programokhoz.
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. január 8. Levelet kaptam Pártay Tivadartól, amelyben megbízott a kisgazdapárt pártfőügyészi tisztség éves ellátásával. Nagyon elgondolkodtatott ez a megbízás, mert megtiszteltetésnek és eddigi munkám elismerésének tekintettem. Közrejátszhatott ebben, hogy közismert volt apám egykori kisgazdapárti tagsága, és különösen az, hogy 1945-ben ő szervezte újjá a pártot Vas megyében. Én akkortájt 1946-1949-ig, mint pécsi egyetemi hallgató, mezei jogászként a szombathelyi Nyugati Kis Újság munkatársa voltam."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|