|
|
|
|
Bős-Nagymaros - 1. folyt.
|
Figyelemre méltó, hogy eközben számosan arról igyekszenek meggyőzni a bizalmatlan közvéleményt, hogy a kormány jellegében immár döntő változás megy végbe. A Magyar Nemzet már hivatkozott vezércikke szerint például perdöntőnek látszik a magyar kormány önállósodási szándéka. Ez az önállósodás természetesen a pártközponttal szemben értendő, jóllehet Németh Miklós továbbra is a kommunista párt Politikai Bizottságának a tagja, és megváltozott összetételű kormánya egy híján még mindig csak párttagokból áll. Az is igaz persze, hogy a kommunista pártban szerveződnek a mélyre ható reformot kívánó erők és Németh Miklós mind nagyobb mértékben támaszkodhat rájuk. Elismerem akár azt is, hogy a PB-tag kormányfő ehhez a párton belüli küzdelemhez igényt tarthat az ellenzék jóindulatára. Ebben az értelemben magam is helyeslem, hogy a május 26-iki tüntetés szervezői alá kívánták támasztani a kormányfő döntését, illetve ezáltal erősíteni kívánták pozícióját a konzervatívokkal és a centrummal szemben. Ám tökéletesen megértem, ha az ellenzéki tömegek keveslik Németh Miklós és a kormány intézkedéseit, sőt erőtlennek tartják szembeszegülését a Grósz-féle csoporttal. A Magyar Nemzet cikkírójának véleményével szemben nem az a perdöntő, hogy a kormánynak szándéka-e az önállósodás, hanem az, hogy valóra váltja-e szándékát. A párton belül sem jelent még minőségi változást, hogy a reformkörök megszerveződnek, miközben Horn Gyula kijelenti, hogy a pártban nincs válság, és ilyen módon elkendőzi a konfliktust, hanem csak a reformerők teljes győzelme hozná meg a fordulatot. Nehéz elképzelni ezt a győzelmet addig, amíg Grósz Károly ül a főtitkári székben és amíg nyíltan meg nem ütköznek a konzervatívokkal. (folyt.)
1989. május 28., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallható telefonüzenete:
Jó napot kívánok! (BEMONDJA NEVÉT) ...vagyok. Ne haragudjanak, hogy zavarom Önöket, de amit a Hallgatók Fórumában hallani, hogy egy telefonáló valószínűleg roppantul kultúrálatlanul telefonál, azt Önök ugyanúgy... miért kel1 visszaidézni? Azt hiszem, hogy erre nincs szükség. Ezzel kapcsolatban csak ezt szerettem volna mondani, valamint, hogy a német kiejtésüket nem ártana roppantul, az összes Szabad Európa dolgozójának feljavítani. Egy példa: a heute-t rendszeresen hajténak mondják. Aki Magyarországon németül tanul, azt hiszem, hogy az nagyon rossz. Köszönöm, ennyit szerettem volna
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|