|
|
|
|
A független szervezetek tanácskozása március 15-ről (2. rész)
|
A röplap - szokatlan módon - lábjegyzetet is tartalmaz, amely utal arra, hogy az 1989. III. törvény 4. paragrafusa értelmében tilos a Kossuth téren gyülekezni, viszont több szervezet már kezdeményezte az erre vonatkozó passzus módosítását. A független demokratikus szervezetek képviselői reményüket fejezik ki, hogy március 15-ig az Országgyűlés eltörli e tiltó rendelkezést. A Magyar Demokrata Fórum képviselője bejelentette, hogy az MDF budai szervezetei március 15-én este a Várban is megemlékezést kívánnak tartani: a Bécsi Kapu előtt álló Táncsics-szobortól Táncsics és Kossuth börtönéhez vonulnak, s az ott lévő emléktáblák előtt gyertyákat gyújtanak valamennyi, a politikai tevékenységéért bebörtönzött haladó magyar emlékére, majd a Dísz téren ünnepi műsorral fejeződik be a program. A Szabad Demokraták Szövetségének egyik tagja arról a szándékról adott tájékoztatást, hogy az SZDSZ és a FIDESZ szintén tervez esti fáklyás felvonulást a Petőfi-szobortól a Dísz térig. Végül is a tanácskozás résztvevői abban állapodtak meg, hogy a technikai részletek tisztázása után ezekkel a programokkal kiegészítik a röplap szövegét. A legnagyobb vitát a ,,Mit kíván a magyar nemzet? Szabad, független, demokratikus Magyarországot.,, címet viselő 12 pont váltotta ki. A független demokratikus szervezetek 12 pontja szerint a magyar nemzet kívánalmai közé tartozik a valódi népképviselet és többpártrendszer; a rendőrállamot felváltó jogállam; a szólás-, sajtó-, lelkiismereti és oktatási szabadság; a sztrájkjog; a méltányos közteherviselést és a közkiadások társadalmi ellenőrzése; az ésszerű gazdálkodás, a működő piac, és a tulajdonformák egyenjogúsága; a bürokrácia és az erőszakapparátus leépítése. A 12 pontban szorgalmazzák továbbá Kelet- és Közép-Európa népeinek szabadságát, önrendelkezését, a semleges és független Magyarországot, a felelős kisebbségi és menekültpolitikát. Az utolsó két pontban követelik a nemzeti önbecsülést, valamint: ,,igazságot ,56-nak, tisztességet a forradalom mártírjainak,,. Valamennyi ponthoz magyarázó mondatokat is fűztek, amelyeket többszöri konzultáció után el is fogadtak. A kiegészítő mondatok között szerepel, hogy töröljék a magyar ünnepek sorából november 7-ét. Még az a javaslat is elhangzott, hogy töröljék április 4-ét is; ez az indítvány többórás vitát robbantott ki, végül azonban - megegyezés hiányában - kimaradt a szövegből. (MTI)
1989. február 19., vasárnap 18:11
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallható telefonüzenete:
Jó napot kívánok! (BEMONDJA NEVÉT) ...vagyok. Ne haragudjanak, hogy zavarom Önöket, de amit a Hallgatók Fórumában hallani, hogy egy telefonáló valószínűleg roppantul kultúrálatlanul telefonál, azt Önök ugyanúgy... miért kel1 visszaidézni? Azt hiszem, hogy erre nincs szükség. Ezzel kapcsolatban csak ezt szerettem volna mondani, valamint, hogy a német kiejtésüket nem ártana roppantul, az összes Szabad Európa dolgozójának feljavítani. Egy példa: a heute-t rendszeresen hajténak mondják. Aki Magyarországon németül tanul, azt hiszem, hogy az nagyon rossz. Köszönöm, ennyit szerettem volna
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|