|
|
|
|
Kétszeresen engedett a Vasas
|
1989. február 10. péntek (MTI) - Eredetileg úgy volt, hogy a Vasas és a román Stiinta Bacau női kézilabda-csapata a Fáy utcai sportcsarnokban február 18-án, szombaton 16 órakor játssza le a KEK-negyeddöntő első mérkőzését. Időközben azonban módosult a helyzet, a találkozót egy nappal később, vasárnap 10.30 órakor rendezik meg. Mi indokolja a változtatást? - kérdezte Gajdos Jenőt, az angyalföldiek szakosztályelnökét az MTI munkatársa. - Nem tudtunk megállapodni a román együttes vezetőivel, ezért kellett felborítanunk az előre tervezett menetrendet - hangzott a válasz. - Mi mindenképpen szombaton szerettünk volna játszani, ők viszont ragaszkodtak a vasárnaphoz. Amennyiben a két fél között nem jön létre egyezség, akkor a nemzetközi szövetség szabálya az irányadó. Ez pedig kimondja, hogy a vitás esetekben a kijelölt időhatáron belül az utolsó napon, jelen esetben február 19-én, vasárnap kell megrendezni a találkozót. Hírlik, hogy a Vasas a délutáni órákban szeretett volna pályára lépni. - Ebben is nekünk kellett engedni. A bacauiak arra hivatkoztak, hogy utazási nehézségeik miatt számukra csak a délelőtt felel meg. +++
1989. február 10., péntek 12:26
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallható telefonüzenete:
Jó napot kívánok! (BEMONDJA NEVÉT) ...vagyok. Ne haragudjanak, hogy zavarom Önöket, de amit a Hallgatók Fórumában hallani, hogy egy telefonáló valószínűleg roppantul kultúrálatlanul telefonál, azt Önök ugyanúgy... miért kel1 visszaidézni? Azt hiszem, hogy erre nincs szükség. Ezzel kapcsolatban csak ezt szerettem volna mondani, valamint, hogy a német kiejtésüket nem ártana roppantul, az összes Szabad Európa dolgozójának feljavítani. Egy példa: a heute-t rendszeresen hajténak mondják. Aki Magyarországon németül tanul, azt hiszem, hogy az nagyon rossz. Köszönöm, ennyit szerettem volna
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|