|
|
|
|
Sajtótájékoztató Szegeden a romániai menekültek fogadásának körülményeiről (1. rész)
|
1989. január 13., péntek - A Romániából érkező menekültek fogadásának körülményeiről tartott pénteken sajtótájékoztatót Barna Sándor ezredes, Csongrád megyei rendőrfőkapitány. Elmondotta, hogy a magyar-román határ Csongrád megyei szakaszán - érvényes utiokmánnyal, vagy illegális körülmények között - 639 olyan személy érkezett hazánkba, aki kinyilvánította, hogy nem kíván visszatérni a Román Szocialista Köztársaságba. A megérkezésüket követő órákban a határőrség és a rendőrség szakértő tisztjei elbeszélgetnek velük. A vizsgáló csoportok a birtokukban lévő és a beszélgetések alkalmával tudomásukra jutott adatok alapján igyekeznek kiszűrni a köztörvényes bűnözőket, elmebetegeket, kiskorúakat, a román hatóságok megbízásából érkező embereket, vagy más okok miatt nem kívánatos személyeket. Természetes védekező reflexe ez az államnak a magyar állampolgárok védelmére. Igyekeznek rendkívüli tárgyilagossággal és emberségesen eljárni. Kétséges esetekben az érkezők javára döntenek. Így például a román hatóságok megbízásából érkezett több személynek is megadták a tartózkodási engedélyt, miután elismerték, hogy feladatot kaptak, annak azonban nem kívánnak eleget tenni és hazánkban kívánnak letelepedni.
A gondos mérlegelés alapján 137 személyt mégis kénytelenek voltak visszaadni a román hatóságoknak. Különféle sajtóközleményekre reagálva a főkapitány elmondotta, hogy halottakat a határ Csongrád megyei szakaszán nem találtak. Az érkezők kikérdezésekor sem leltek ilyen szemtanúkra, bár voltak, akik elmondták: hallottak olyan esetekről, amikor lőttek a határt átlépőkre a romániai területen. Ez azonban csak hallomás, minden bizonyíték nélkül. (folyt. köv.)
1989. január 13., péntek 16:23
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallható telefonüzenete:
Jó napot kívánok! (BEMONDJA NEVÉT) ...vagyok. Ne haragudjanak, hogy zavarom Önöket, de amit a Hallgatók Fórumában hallani, hogy egy telefonáló valószínűleg roppantul kultúrálatlanul telefonál, azt Önök ugyanúgy... miért kel1 visszaidézni? Azt hiszem, hogy erre nincs szükség. Ezzel kapcsolatban csak ezt szerettem volna mondani, valamint, hogy a német kiejtésüket nem ártana roppantul, az összes Szabad Európa dolgozójának feljavítani. Egy példa: a heute-t rendszeresen hajténak mondják. Aki Magyarországon németül tanul, azt hiszem, hogy az nagyon rossz. Köszönöm, ennyit szerettem volna
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|